Mielőtt elolvasnátok ezt a posztot előrebocsátom, hogy ha nagyon lelkes vagyok egy étellel kapcsolatban, akkor nagyon szeretném ha mások is nagyon lelkesek lennének, így hajlamos vagyok agresszívkodni. Illetve valószínűleg túl sok bazsalikomot inhaláltam. Elég az hozzá, hogy megfejtettem egy nagy titkot: a nők azért unnak bele a salátás mizériába túl hamar, mert nem figyelnek oda a részletekre. Nézzétek meg ezt: alig néhány (jó minőségű) hozzávaló és mégis csodálatos, mint a zongorázás.

Hozzávalók 2 személyre

2 nagy paradicsom

250 g bivalymozzarella (egy csomag)

1 kis csokor friss bazsalikom

olívaolaj

só, bors

pesto igény szerint

Kezdjük a legelején: amennyiben kommersz mozzarellát szeretnétek használni, gondoljátok újra. Ide nem jó sem a lében ázó zacskós gumiszerű, ízetlen, sem a szarvasi pizza mozzarella, amit reszelni is lehet. Igen, valóban nem olcsó dolog, de ide bizony olasz bivalymozzarella kell. Ha valaki már kóstolta, tudja miről beszélek, össze nem lehet hasonlítani a sok helyen kapható egyéb cuccokkal. A bivalymozzarellának az ára mellett további hátránya, hogy ha egyszer megízlelitek, soha többé nem akartok másmilyet enni.

Az olívaolaj, mivel ez a fogás nyers, legyen lágy, salátára való, mert ha keserű, el tudja rontani az ételt.

A paradicsomot és a mozzarellát felkarikázzuk, sormintába rendezzük a tányéron. Kicsit megsózzuk, megborsozzuk és meglocsoljuk olívaolajjal. A bazsalikomleveleket csak rátépkedjük és készen is vagyunk. Igény szerint tehetünk pesto-t is a salátára, nekem még volt egy kevés kézműves olasz csodám, így azt használtam, de szerencsére ma már egyre több helyen lehet jó minőségű pesto-t kapni.

A kenyér kérdése is fontos: amennyiben diétázunk, hagyjuk el a kenyeret. Ha viszont szeretnénk tovább fokozni az élvezeteket, vegyünk ciabattát vagy valamilyen rusztikus fehér kenyeret a saláta mellé. Jól fog jönni, amikor a mozzarella utolsó morzsáit szeretnénk megmenteni a tányérról egy kis olívaolaj társaságában.

Azt gondolom ebben az ételben minden benne van, amiért imádom az olasz konyhát. Intenzív illatok, egyszerű, letisztult ízek. Bella Italia!

Elképesztően fáradt vagyok, talán a reggeli edzés, talán a havazás az oka, esetleg az, hogy egy macska nőtt a jobb alkaromra és most, írás közben sem hajlandó tágítani. Az sem zavarja, hogy a karom folyamatosan mozog. Nem értem, hogy nem lesz tengeribeteg. A ma esti vacsora egy nagyon egyszerű ázsiai wokos tészta, sok zöldséggel és isteni ízekkel.

Hozzávalók (2-3 személyre)

40 dkg csirkemell

1 piros kaliforniai paprika

1 sárgarépa

1 nagy fej lilahagyma

20 dkg csiperkegomba

20 dkg brokkoli

10 dkg woknudeln (ázsiai tojásos tészta)

1 ek sötét szójaszósz

2 ek osztrigaszósz

1 gerezd fokhagyma

ujjnyi gyömbér

1 tk barnacukor (demerara is jó)

olaj (leginkább valamilyen semleges)

A csirkemellet kockákra vágjuk. Elkészítjük a pácot: lereszeljük a meghámozott fokhagymát és gyömbért, elkeverjük a szójaszósszal, az osztrigaszósszal és a cukorral. Mehet bele a csirke pácolódni egy kicsit. Nagyon fontos, hogy ne sózzuk meg a húst, mert a szójaszósz és az osztrigaszósz eléggé sósak.

Míg a hús pácolódik, felaprítjuk a zöldséget, a répát és a paprikát csíkokra, a gombát és a hagymát közepesen vastag szeletekre. A brokkoli lehet fagyasztott is, csak arra kell figyelni, hogy kisebb méretű rózsákat válasszunk.

Egy wokserpenyőt vagy ferde falú serpenyőt füstölésig hevítünk, majd beleteszünk egy kevés olajat, és egyből hozzáadjuk a csirkét a páccal, valamint a répát és a hagymát. Ne keverjük, csak rázzuk, és nem kell félni a sistergéstől sem. Mivel a serpenyő nagyon forró, percek alatt történik minden. Amikor a hús már puhul, hozzáadjuk a brokkolit, majd újabb néhány perc után a paprikát és a gombát is. Továbbra se keverjük meg, mert összetörnek a zöldségek.

A woknudeln (igazából, ázsiai tojásos tészta, de szerintem baromi vicces, hogy pont a németek szállítják a kínai kaját) nem igényel előfőzést, a zöldséges-csirkés alaphoz adva 5 perc alatt megpuhul. Ilyen tésztát beszerezhetünk különlegesebb élelmiszerüzletekben, ázsiai boltokban. Akad olyan változat is, amit egy kicsit elő kell főzni, ezért alaposan olvassuk el az elkészítési útmutatót.

Ha kóstoláskor nem érezzük elég fűszeresnek az ételt, egy kevés osztrigaszószt még adhatunk hozzá.

Ebben az ételben az a szép, hogy maximum fél óra alatt elkészül, és számtalan variációja létezik. Tehetünk bele cukorborsót, kínai kelt, újhagymát vagy akár káposztát is. Ráadásul a tészta nem jelent számottevő plusz kalóriát, alapvetően a hús és a zöldségek dominálnak. Ha nem szeretnénk tésztával enni, készítsük el a zöldséges-csirkés részt és adjuk hozzá főtt rizst.

Mostanra már megszoktam, hogy legyen szó olimpiáról, világbajnokságról vagy egyéb nemzetközi versenyről, egyetlen sportágat mindig megtalálnak a kiváló sportszakértők és karosszékbajnokok, ez pedig nem más, mint a távgyaloglás, vagy csak simán gyaloglás. Előre bocsátom, hogy „gyaloglófeleség” vagyok, tehát részben hazabeszélek, de ez itt és most nem reklám. Ez a valóság.

Tudjátok, vannak olyan mondások, amik segítenek abban, hogy bizonyos emberekről és/vagy állatokról nem túl pozitív véleményt fogalmazzunk meg, ami a szellemi képességeiket illeti. Van a „Nem az eszéért szeretjük”, a „Téged sem az eszed fog megölni” és a „Szerencséd, van, hogy szép vagy”. Nos Walter esetében a klasszikus meg fogok halni nézésen kívül van egy másik, amire én ennyit szoktam mondani: te jó isten. Az a fajta nézés, amin látod, hogy teljesen üres belül a feje és maximum annyi jut eszébe, hogy „goomba”. Egyik tapasztalt macskás barátnőm nem olyan régen meglátogatta Waltert és kezdetben egyetértett velem az értelmi képességek terén, azzal nyugtázva, hogy kit érdekel, mert a macska gyönyörű, majd ahogy nézegette Waltert, egyre inkább kezdte bizonygatni, hogy ez a macska igenis értelmes (aztán minden egyes alkalommal hozzátette, hogy különben se érdekel senkit, hogy okos-e vagy nem, amikor ennyire szép).

Igazán jó érzés elkönyvelni azt, hogy Walter a kezdeti fotoszintetizálás és masszív éjszakai élet után mondhatni napok alatt úgy döntött itt az ideje élvezni a nyaralást. Természetesen még most is meg van róla győződve, hogy meg akarjuk ölni, de a kaja és a szerelem miatt erről hajlandó megfeledkezni. Igen, kedves olvasók, Walter szerelmes, a választottja pedig nem más, mint Bogyó hercegnő. (Mondjuk le is mennék hídba, ha Benyeszbe lenne szerelmes)

Mint tudjuk minden macskaszerető, vagy mondhatni macskabolond embernek van gyengéje. Van aki, a trikolort szereti, más a feketét, a fehéret vagy a tarkát, nekem a hatalmas kandúrok a gyengéim. Egyel megáldott a sors, valószínűleg termetre az univerzum egyik legnagyobb macskája, egy másik táborozott nálam egy hosszú hétvége erejéig, ami alatt úgy egymásba szerelmesedtünk, hogy a saját gazdájára egy hétig rá se akart nézni utána. A harmadik szívszerelmem pedig Walter.

Nyilvánvaló, hogy ha az ember egészségesebben akar élni, esetleg még néhány kilót is szeretne leadni, a saláta a legjobb választás. Azért írom, hogy nyilvánvaló, mert nekem az „egyél salátát” címszó hallatán mindig fantáziátlan, száraz, fonnyadt keverékek jutnak eszembe, amelyek azért segítenek fogyni, mert inkább nem eszem semmit, ha ez az aznapi adag. A másik oldal viszont, hogy ha az ember lánya emberesen odateszi magát és finom salátát készít, felmerül a kérdés, hogy most akkor a szalonna kóser-e vagy sem ha nyakunkon a bikini szezon. Az alábbi saláták nyammogósan finomak, elképesztő sajtokkal készülnek és férfiaknak is kínálhatók, anélkül, hogy kiugranának az ablakon.

Szalonnás (4 személyre)

1 fej jégsaláta

2 szelet toastkenyér (lehetőleg teljes kiőrlésű vagy rozsos)

10 dkg kolozsvári szalonna

10 dkg gorgonzola dolce

3 ek olívaolaj

2 ek vörösborecet

1 ek méz

só, bors

A szalonnát a bőre nélkül kis kockákra vágjuk és serpenyőben megpirítjuk. A kenyeret szintén felkockázzuk és a szalonna után visszamaradt zsiradékon ropogósra sütjük. Az öntet hozzávalóit egy kis üvegbe tesszük és az üveget lezárva jól összerázzuk. A jégsalátát felszeleteljük, majd kiadagoljuk. A salátára jön egy adag szalonna és kenyérkocka, majd az egész tetejére krémes gorgonzola sajtot morzsolunk; a végén jöhet az öntet.

Csirkés (4 személyre)

1 csomag salátakeverék

2 szelet toastkenyér (lehetőleg teljes kiőrlésű vagy rozsos)

1 egész sült csirkecomb

8-10 dkg Old Amsterdam sajt

2 ek olívaolaj

2 ek fehérborecet

1 ek méz

só, bors

A toastkenyeret kockákra vágjuk és kevés olajon ropogósra sütjük. A csirkecombról lefejtjük a húst és felaprítjuk. A salátakeveréket egy mély tálba öntjük, erre jön a csirke és a kenyérkocka. Az öntet hozzávalóit itt is üvegben rázzuk össze. A kemény Old Amsterdam sajtot tálalás előtt apró darabokban szórjuk a salátára.

A gorgonzola és az Old Amsterdam karakteres ízű sajtok, egyszerre nem lehet sokat enni belőlük, de nem is érdemes. Személyenként néhány deka már csodás ízt ad az ételnek, ráadásul mivel mindkettő elég drága, nem is lehet trappista módra venni, hacsak nem akarunk csődbe menni.

Belegondolva, mindegy is, hogy ezek mennyire autentikus saláták, hiszen az már jó, hogy nem carbonara spagetti vagy csülkös pacal van vacsorára, viszont nem is három szál füvet kell mosolyogva elrágnunk.

Az írás, a blogolás, a főzés és minden istenek szent anyjának sérelmére elkövetett bűn az, hogy egy ilyen program kapcsán térek vissza a bloggerek világába. Hogy mi történt, vagy mi nem történt az elmúlt majdnem két hónapban azt hagyjuk, de most úgy néz ki, kezdenek egyenesbe jönni a dolgok. Kivéve ezt a nyomorult 72 órát, amiből szerencsére már letelt majdnem 19.

A barna rizs mint olyan az egyik legjobb méregtelenítő gabona, nem mellesleg egészséges is, hiszen a hántolatlan rizsszemek sokkal több tápanyagot tartalmaznak, mint a hántolt, fehér rizs. A neten olyanokat olvastam, hogy a barna rizs vértisztító hatású, kipucolja a beleket és ilyesmi, nekem ezekről valami miatt mindig egy kórház ugrik be, remélem nem kerülök oda péntek estére.

Nevetséges mi? Mindössze három napról van szó, amikor csak főtt barna rizst ehetek, némi zöldséggel kiegészítve, de mindenféle ízesítés nélkül. Nincs só, olaj, ecet…nincs semmi és én már most majdnem meghalok. Ráadásul a barna rizs amit tegnap megfőztem mára eléggé összeállt, plusz bónusz, hogy egész nap hidegen ettem, ebédre három nagyobb darab kaliforniai paprikával körítve.

A fejem kora délután óta fáj, rosszabb perceimben azt vizionálom, hogy a rizsszemek felmásznak az agyamba és eltömítik – ennek egyetlen előnye, hogy legalább hamar meghalnék, és nem kellene több rizst ennem.

Az emberi agy egyébként nagyon furcsán működik, mert amikor azért nem ebédelek, mert nincs rá időm, azt egészen jól viselem, nem szoktam a falat kaparni kínomban. Most reggeliztem (rizst), ebédeltem (rizst), sőt uzsonnáztam is (de csak azért, mert az ebédre kimért adagot képtelen voltam megenni egyszerre), de legszívesebben kivertem volna a szezámos kekszet egy nő kezéből a villamoson, pedig azt nem is szeretem.

Amikor nagyon elgyengülök, elképzelem hogyan lehetne élhetőbbé és fogyaszthatóbbá tenni a főtt barna rizst: kis hagyma, répa, hámozott paradicsom, egy doboz vesebab és reszelt sajt, sóval, borssal és olívaolajjal. Na jó, ez nem volt túl jó ötlet, mert vacsorára natúr répa és cukkíni van a rizshez.

Nagy szerencse, hogy csak péntek estig tart a dolog, hála anyámnak, hogy haza kell mennünk a hétvégére, mert egyébként a hülye fejemmel valószínűleg öt napra terveztem volna ezt a csodás méregtelenítő kúrát. Így is nagyon ügyes az időzítés, mert a hétvégére kiosztott szeszmennyiség legalább a frissen kipucolt beleimbe kerül, remélhetőleg minél jobb felszívódási aránnyal.

Összességében végiggondolva a mai napot és a rizst, még mindig jobb helyzetben vagyok, mint a nő aki „Geréb Ágnes ártatlan” kitűzőt hordott a táskáján, a bőröndje kereke beakadt a villamos padlójába (?), majd egy nagyobb rántás után beverte a könyökét a korlátba.

Ha már tegnap kiválasztottuk a megfelelő desszertet, jöjjenek az újhullámos szerelmetes filmek eme csodás napon.

Ilyen az élet (Life As We Know It)

Legújabb kedvencem, és azt hiszem Josh Duhamel fénysebességgel repült a legjobb pasi listám élmezőnyébe. Szerethető, nem mindig vidám, de összességében nagyon jó kis film, ráadásul Katherine Heigl és Josh Duhamel nagyon bájosak együtt.

Barátság extrákkal (Friends With Benefits)

Azt ne firtassuk, hogy Justin Timberlake-nek miért kell filmszerepet játszania, ebben a kis limonádéban egyáltalán nem számít, hogy nem a legjobb színész. A film kiszámítható, a végletekig sablonos, de valljuk be, néha jól esik olyan mozit nézni ami nem izgalmas, nem fordulatos, viszont jókat lehet rajta sóhajtozni.

Szerelem és más drogok (Love And Other Drugs)

Őszintén szólva nekem nem jön be együtt a főszereplő páros, talán túlságosan erős a két karakter egymás mellé. A film aranyos, kicsit keserédes, de alapvetően kiváló egy romantikus videózáshoz.


Nem kellesz eléggé (He’s Just Not That Into You)

Mostanában nagyon is belemerültek Hollywoodban a „hozzunk össze sok jó színészt majd csak lesz valami” koncepcióba és egyre rémesebb alkotások születnek, lásd pl. a legutóbbi szilveszteri borzalom. Viszont ez még az elsők között készült, nem mindenki annyira ismert benne, de bájosak a karakterek és valamennyire lehet követni, hogy ki kivel milyen viszonyban van. Természetesen az Igazából szerelem az első és legjobb, de ez sem rossz.

Azt hiszem ezek elég jók ahhoz, hogy ne a förtelmes Valentin napot kelljen megnézni.
 

Még mielőtt felháborodnátok, nem vagyok Valentin-nap párti, sőt. Ami az utóbbi években ilyenkor folyik az ajándékboltokban, az egyenesen kiábrándító. Miért akarnék óriás plüssszívet ajándékozni, amikor fordított esetben azzal együtt dobnám ki a páromat a lakásból. Ráadásul az egész valóban értelmetlen pénzköltés, mert az ajándékok többsége is értelmetlen (ha nem hiszitek, térjetek be egy klasszikus mütyűrboltba valamelyik plázában).

Viszont azokkal sem értek egyet, akik azt hangoztatják, hogy az év minden napján egyformán kell szeretni a másikat, mert ez is legalább akkora képtelenség, mint a plüssszív. Egyszerűen nem tudunk minden nap egyformán szeretni, mert emberek vagyunk. Aki tud, az jó gyógyszert szed.

Szerintem a legjobb ajándék egy közösen eltöltött este, legyen az filmnézés, vacsora vagy mozi. Ha a vacsora mellett döntenétek, íme három desszert javaslat:

Moelleux au chocolate

Gyömbéres csokoládéhab

Csokoládés meggy

A menütervezésnek számos nagy előnye van, nekem a kedvencem az, hogy pénzt spórolok vele és rendkívül felnőttnek érzem magam attól, hogy előre gondolkodom. Egy kis utánajárást és kombinálást igényel, de alapvetően ha egyszer kidolgozzuk a módszert utána nagyon jól használható minden héten. Továbbá ha az embernek egyszer gyereke lesz úgyis rákényszerül majd, hogy rendszeresen megtervezze mit fognak enni, elvégre a gyerek nem élhet mirelit pizzán vagy kínai büfés tésztán, vagy ha mégis ott nagy baj van.

Az előkészítésnél két dolgot kell figyelembe venni: mi az amit nem szeretünk enni, és mit tudunk elkészíteni. Az előbbi azért fontos, mert hiába szeretnénk jó gyerek módjára spenótot enni, ha a hideg kiráz tőle, utóbbi pedig azért, mert hiába van betervezve pekingi kacsa, ha az egész egy kínszenvedés és a végén pizzát kell rendelni.

Egy Excel táblázatba írjuk fel külön oszlopokba az egyes ételcsoportokat (leves, vegetáriánus étel, húsos étel, saláta, édesség, stb.) majd írjuk be a megfelelő oszlopba azokat az ételeket, amiket el tudunk készíteni.

Ha ezzel megvagyunk, jöhet a legjobb rész, a kombinálás. Egy hét megtervezése bőven elég, még így is adódhatnak váratlan események, amik átírják a menüt.

Mielőtt nekilátunk, nézzünk szét a kamrában és a hűtőben, hogy egyáltalán mi van otthon, mert az nem pálya, ha minden egyes ételhez minden egyes alapanyagot meg kell venni, mert így sok minden tönkre fog menni. Továbbá érdemes úgy kombinálni az egyes ételeket, hogy ha mondjuk hétfőn felbontunk egy doboz tejfölt valamilyen leveshez, akkor az fogyjon el az adott héten, mondjuk egy túrógombóchoz hétvégén.

Ez egy rendkívül kezdetleges táblázat, nézzétek el nekem, de ha minden egyes ételt felsorolnék most, valószínűleg nem végeznék egyhamar. Azt hiszem a lényeg így is érthető.

A táblázatban kétféle módon indulhatunk el:

1. Kijelölünk napokat a hétre, mint vega nap, hideg nap és így tovább, majd a megfelelő oszlopból választunk egy ételt.
2. Random módon írjuk a menüt, tehát hétfőn L5 (az 5. leves), kedden S2 (a 2. saláta) és így tovább, de természetesen az Excel oszlopait is használhatjuk jelölésre.

Természetesen vegyük figyelembe, hogy ha zűrös napjaink vannak és mondjuk csak fél óra van vacsorát csinálni az is rengeteg mindenre elég, például egy jó tonhalsalátához vagy egy paradicsomos tésztához. A lényeg, hogy nem kell minden áldott nap ételkölteményeket az asztalra tenni, annál sokkal hasznosabb, ha van mit enni minden nap és közben anyagilag sem megyünk tönkre. Plusz bónusz, hogy ha két emberre főzünk és négy főre készítjük a vacsorát, megvan a másnapi ebéd is.

Ha valaki inkább kreatív és nem számítógépes módon szeretné rendszerezni az ételeket, készíthet kis kártyákat is, amiket aztán színek vagy minták alapján lehet csoportosítani és a tervezésnél csak húzni kell a kupacokból.

Ha készen vagyunk a heti menüvel, írjuk meg a bevásárlólistát és irány a bolt.

A menütervezéssel kapcsolatban van még egy jó hírem fogyókúrázóknak vagy notórius gyorskajásoknak: a „nem tudom mit fogok enni amikor hazaérek” a legnagyobb kártevő, főleg ha valóban éhes az ember. Ha erre az a válasz, hogy parmezános csirkét, akkor máris sokkal kisebb az esélye annak, hogy meki lesz a vége.

Még egy fontos pontja van a menütervezésnek, mégpedig az, hogy tisztában legyünk azzal, mi mindent tartunk otthon és mi az ami alapélelmiszernek számít. Ezt holnap hozom.



 

Az első és legfontosabb dolog amit tudnotok kell, hogy egészen tavaly nyárig nem én fizettem a lakás rezsijét, hanem anyuék. Igen, elkényeztetett úrikisasszony voltam, nem csak a saját hibámból de akkor is. Azóta viszont nekünk kell minden számlát fizetni, köztük a villanyt is. Átalány alapján megy az ELMŰ-nél.

Anyuék csoportos beszedéssel fizették, de én maradtam a csekkes megoldásnál, utólag visszagondolva bárcsak ne tettem volna. Elvileg ez úgy működik, hogy a bank letiltja a beszedést, az ELMŰ automata rendszere pedig sikertelen kísérlet után csekket küld a fogyasztási címre. Nekünk számszerint négyet minden hónapban, már több mint fél éve.

Az első csekk a normális, amin határidő van, a második annak az eredménye, hogy nem sikerült beszedni a korábbi számláról (igen, a mai napig próbálkozik az a szerencsétlen rendszer), majd még tárgyhóban mindkét megküldött számla befizetésére felszólít a szolgáltató. Teszi mindezt annak ellenére, hogy novemberben lenulláztam a tartozást és megeskettem a rendkívül igénytelen ügyintézőt, hogy attól kezdve egyetlen csekket küldenek minden hónapban.

A most nálam lévő számlák alapján elvileg nagyjából 30 000 Ft tartozásunk van kéthavi áramszolgáltatásra, ami finoman szólva is több mint kéthavi átalánydíj. Gyakorlatilag szerintem a januári pénzzel vagyunk elmaradva, de ahhoz, hogy ezt kiderítsem, el kell zarándokolnom az Árkádba, mert ott van normális ideig nyitvatartó ügyfélszolgálat.

Egyelőre tanácstalan vagyok az ügyben, őszintén szeretném megrázni szegény automata ELMŰ rendszert, hogy „te hülye, hát nem érted meg, hogy csekken fizetünk?!”, vagy még inkább egy ügyintézőt ha lehet.

A vízszámlát már átettem dijnet.hu-ra, próbáljátok ki, marha jó rendszer, nem küldenek több levelet, hanem feltöltik a számlát az oldalra és küldenek emailes értesítést, ha új számla érkezett, sőt akkor is, ha valami már lejárt.
 

Kazalka és Rozália kálváriája

A család mindig úgy gondolkodott, hogy egy macska bőven elég egy háztartásba, és amikor Forrest elvesztése után érkezett Jenny, úgy gondoltuk jól elleszünk így egy kislánnyal. Nagyjából három és fél évig így is volt, majd leesett az az ominózus hó 2003 elején.

Már eltelt pár nap a havazás óta, éppen összeszedtük magunkat, amikor egyik nap egy fiatal, fekete-fehér cica jelent meg először a bejárón, majd a szélfogóban. Rendkívül mókásan nézett ki, mert az álla pontosan fele-fele arányban fehér és fekete, mintha filctollal húzták volna a vonalat. Mivel nagyon hideg volt, beengedtük a lakásba, amitől persze szegény J illegalitásba vonult, napokig fel kellett neki vinni a kaját az emeletre.

A cica hosszas egyezkedés után a Kázmér, majd a Kazal nevet kapta. Na most Kazalkával több probléma is adódott már az elején. Először is olyan szaga volt, mint egy teli pöcegödörnek és nem mosakodott. Oda jutottunk, hogy az anyukája biztosan nem tanította meg, hogyan kell. Emellett ez a pöttöm cica, a legnagyobb csendben olyan galambokat eregetett a szobában, hogy a könnyünk kicsordult. Legtöbbször akkor, amikor mindannyian egy helyiségben voltunk és mondjuk néztük a tévét, Kazalka lazán elengedte magát…és először csak kerekedett a szemünk majd megkezdődött a vádaskodás, hogy vajon ki volt, míg a kisfiú ült közöttünk álszent pofával. További defektként a farka ferde volt, valószínűleg korábban eltört, majd összeforrt.

Kazalka a nálunk eltöltött rövidke idő után pesti macska lett egy időre, tesómhoz költözött, ahol napokat töltött a reluxában, aminek aztán Kazal formája lett (egész addig, míg Benyeszem ki nem szakította a helyéből az egészet). Mivel elhanyagolt kiscica volt, Kazalka minden alkalmat megragadott arra, hogy kifejezze mélységes szeretetét, ehhez többnyire olyan hangosan dorombolt, hogy nem lehetett tőle aludni. Néhány hónap múlva mégiscsak visszaköltözött a szülői házba, végtelen szerelembe esett Anyuval és azóta is ott penget. Egyetlen probléma vele, hogy idegi alapon vizel, mert féltékeny Apura.

Na most míg Kazalka víg pesti macska lett, mi pedig fellélegeztünk, szegény Jennyvel az élen, nem telt el szerintem egy hét sem, újabb macska jelent meg az ajtóban (kb. mint a száz palacsinta viccben). Hát ő már kevésbé volt tetszetős, nagyjából három dekát nyomhatott, sántított és kommersz cirmos jószág volt. Én ellenkeztem, nem akartam, hogy ő is hozzánk csapódjon, de Anyu megsajnálta, így ennek a rozzant cicának is jobbra fordult az élete (J pedig visszaköltözött az emeletre).

A rozzant jószág, aki stílusosan a Rozália nevet kapta, az első időben annyit zabált, mint egy versenyre készülő erőemelő. A doki azt mondta, hogy valószínűleg azért, mert egyrészt nagyon sovány, másrészt nem tudja, mikor lesz vége az aranyéletnek. Attól kezdve minden etetésnél elmondta Rose-nak, hogy nem fogjuk kidobni az utcára, úgyhogy egyen lassabban. Természetesen azóta is zabál. Ami a sántítást illeti, nem tudjuk mi történhetett vele. A doki felajánlotta, hogy beültet neki egy csípőprotézist, mondtuk, köszönjük nem, jó lesz így is, elvégre nincsenek fájdalmai, kivéve amikor eszünk, mert akkor előrenyújtja a beteg lábát, jelezvén, hogy juttassunk pár falatot a rozzant állatnak.

A két jószág azóta a szülői házban éli sanyarú mindennapjait, báránybőrök, Whiskas kaja és sok-sok játék társaságában. Természetesen már halványan sem emlékeznek a megmentésük előtti időszakra, viselkedésük alapján vérbeli kanapécicák.

Szegény Jenny azóta sem érti, hogyan hozhattuk két ilyen lepukkant majd felkapaszkodott hajléktalant az ő birodalmába. A másik két cicával nem is kommunikál, de azért megengedi, hogy egy kanapén aludjanak vele. Kazal és Rozália házasok, de egyből 20 évnél kezdtek, mert Rose zaklatja a férjét, aki meg titokban Jenny felé kacsingat. Tiszta szappanopera.
 

Az évszázadok óta nem tapasztalt téli időjárás és ez a hatalmas médiacirkusz minden alkalommal eszembe juttatja életem egyik legjobb telét, egész pontosan 2003. februárját. Nem tudom ki mennyire emlékszik, akkor Békés megyében egy nap, sőt pár óra alatt leesett vagy 40 centi hó.

A teljes városi közlekedés leállt, magyarul a három buszjárat közül egy sem közlekedett, sőt, egy busz keresztbe fordult az Andrássy úton, mi meg nem tudtunk hazamenni az iskolából. Akkoriban ketten voltunk otthon Anyuval, Apu Pesten dolgozott, tehát nekünk kellett megoldani a helyzetet. Természetesen hívtam Anyut, hogy jöjjön értem kocsival. Itt el is érkeztünk az első abszurd részhez.

Tudniillik, Anyu egészen addig a télig meg volt róla győződve, hogy ha az ember csak a városban furikázik tizenpár kilométert, akkor nincs szükség téligumira, meg előtte jónéhány évig nem volt komoly tél, tehát egészen 2003-ig meg is úszta nyári gumikon a kis papírlapból készült Suzukival. Elég az hozzá, hogy miután felhívtam a suliból, kb. 20 perc múlva láttam egy piros Suzukit elrobogni az iskola előtt, a benne ülő nő eléggé hasonlított Anyura, de sajnos az autó nem tudott megállni (ha meg tudott volna, valószínűleg soha többé nem indul el), mert a letapadt havon csúszott, mint a fene. Így Anyu körözött egy ideig a suli körül, majd halált megvető bátorsággal végül megállt arra az egy percre, amíg beugrottam a kocsiba és sikerült hazaérnünk.

Természetesen az állatoknak enni kell adni a kertben akkor is ha befagy a pokol, így a még mindig nyári gumis autócsodával a kert felé vettük az irányt, egy olyan úton ahol egyébként sem volt aszfalt, tehát a hóeltakarítást egy az egyben zárójelbe tették akkor, elvégre a rendes utak is járhatatlanok voltak. Nagy nehezen begurultuk a kerthez, az autót ahogy volt az út közepén hagytuk…és halk basszamázás kezdődött, mivel annyi hó esett, hogy kert kapuját nem lehetett kinyitni. A feszegetéstől elkezdett mozogni az egész kerítés az oszlopokkal együtt, bemászni nem lehetett a szögesdrót miatt, így a megoldás az lett, hogy nekem kellett bepréselnem magam egy egészen szűk résen (ez ma már elméletben sem menne) és ellapátolni a havat a kapu mögül. Szegény jószágokat elláttuk amilyen gyorsan csak lehetett és indultunk (volna) haza.

A kép ami fogadott: egy piros, papírból készült Suzuki nyári gumikkal áll egy totálisan behavazott földúton, ahol mellesleg a madár se jár.

Anyu beindította az autót, gázt adott és a kerekek olyan gyönyörűen kezdtek pörögni, mint még soha, persze egy millimétert nem mozdult a járgány. Az autó szegény annyira erőlködött, hogy azt hittem ott helyben leadja a kulcsot, még füstölt is. Anyunak ilyen helyzetekben megvan az a szokása, hogy a vele együtt nyomorultkodó szerencsétlennel (jelen esetben velem) ordít, hogy csináljon valamit. Én a 16 évemmel és a kb. 50 kilómmal „toltam” az autót, majd kicsúszott alólam a lábam és seggre ültem. És ezt még vagy háromszor. Mindeközben persze a hó tovább esett, Anyu egyfolytában kiabált, hogy nem igaz, hogy ennyire béna vagyok, majd elvágtatott a félméteres hóban embereket keresni. Képzeljétek végül visszatért két emberrel a pusztából, de még két fadarabra és még egy kocsmai komára szükség volt, hogy az autó megmozduljon. A bökkenő annyi volt, hogy én az autón kívül tartózkodtam, amikor az elindult, és Anyu annyira belelkesedett, hogy egy kissé otthagyott, majd amikor utána futottam, akkor se akart megállni. Végül menet közben beugrottam az autóba és teljes csendben hazamentünk.

Hogy mi a lecke? Anyu azóta november 15-én már cserélteti a gumikat.

Holnap folytatjuk.
 

Nem túl jó ómen, hogy már a második hónapnál elcsúsztam a kihirdetéssel, de most már mindegy. Legyen elég annyi, hogy nagy izgalmak miatt maradtam el kicsit a bloggal.

Februárban a felelősség kérdése lesz a középpontban, sajnos e téren elég sok a lemaradásom, ha csak azt vesszük alapul, hogy nem szoktam aktuális számlákat aktuális hónapban kiegyenlíteni. 

1. Tudd, hogy mid van
Ez a kitétel eredetileg úgy hangzott, hogy „Vedd számba, mid van” de miután a párom ezerféleképpen felvázolta mit vegyek a számba és hogy, úgy döntöttem, nem adok alapot az efféle piszkálódásra. Mindössze arról van szó, hogy az embernek egy bizonyos kor felett tudnia kell, hogy van-e lakásbiztosítása, milyen ingóságai vannak és pontosan mennyit fizet a vízért egy hónapban. Ezen a területen nagy fejlődés szükséges, mert minimum egy számlát minden hónapban eltökítek valahova. 

2. Tervezz menüt
Tudtátok, hogy az emberek a legtöbb pénzt kajára szórják el, méghozzá egy részét feleslegesen? Ha csak azt vesszük, hogy menzán/kifőzdében ebédelsz minden nap, az mondjuk alsó hangon 7-800 Ft, pedig lehet úgy tervezni egy heti menüt, hogy mindig legyen otthonról hozott ebéd és legtöbbször meleg vacsora is. Persze ehhez kell konyhai affinitás, de mindenképpen megéri, és annál nincs nagyobb jutalom, mint amikor okosan felhasználunk egy fél fej kelkáposztát ami már csak pár napig húzta volna.

3. Tiszteld a pénzt
Egyszer a főnököm szeme láttára tettem némi pénzt a farzsebembe, megjegyezte, hogy látszik, hogy egyáltalán nem tisztelem a pénzt, és rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Pénztárcában elvétve tartok pénzt, legtöbbször a nadrágom vagy a kabátom zsebében, utóbbiból remekül hullik is. Ezen kívül – bár ez nem negatívum – időről időre találok nagyobb összegeket régi nadrágokban, legutóbb cirka 6000 Ft-ot találtam egy fekete nadrág zsebében. A probléma nem is a tartással van, hanem azzal, hogy általában fogalmam sincs, hogy egy adott pillanatban mennyi pénzem van és hogy az mire elég.

4. Járj szűrésre
Ebben nem állok annyira rosszul, mert járok vérvételre és egyéb általános vizsgálatokra is, de mondjuk például fogorvost tekintve lehetnék alaposabb is. Emellett a párom semmilyen szűrésre nem hajlandó elmenni, mert szerinte az ember akkor beteg, ha fáj valamije (tipikus férfi), és természetesen egy vérvétel gondolatától is elájul. Innen üzenem, hogy ebben a hónapban el fog menni a rendelőbe, majd szerzek neki egy pornós nővért aki felmossa a vérvétel után.

5. Figyelj a környezetedre
A környezettudatosság egyre népszerűbb téma, minden újság, blog meg tévécsatorna foglalkozik legalább egy kicsit azzal, hogy gyűjtsük külön a műanyag palackot, vagy ne folyassuk feleslegesen a vizet. Én ezekkel egyetértek, pláne, hogy néhány környezettudatos lépéssel még pénzt is lehet spórolni. Az elkötelezettségem közepesnek mondható, de ebben a hónapban azon leszek, hogy szelektáljuk a szemetet, ne dobjunk is kaját és ne folyassuk a vizet.
 

►Tornázom minden nap! Igaz legtöbbször mozdulni sem tudok Bogy Őrmester miatt, de legalább extra súllyal végzem a felüléseket

►Elkészült a zen sarok festése, már csak a berendezést kell beszerezni hozzá

► Ebben az évben még nem voltam gyorsétteremben és nem ittam kólát (ami nálam light változat, mert a rendest érzem a fogamon, de akkor is)

► Ellenben egyetlen dekát sem fogytam, tehát ezennel bizonyított tény, hogy a gyorséttermi kaja elhagyása önmagában nem ér semmit

► A legnagyobb ámulatba ejt, hogy 6. 15 helyett 6-kor kelek és ettől sokkal jobban érzem magam

► Két könyvet is elolvastam ebben a hónapban

► Kipróbáltam a pilatest és a body artot (előbbit szívesen folytatnám, utóbbit inkább nem)

► A hónap vége felé megszállt az érzés, hogy úgy tűnik egyszer vége lesz a télnek (már a Baross utcánál oltják le a világítást amikor reggel megyek dolgozni)

Ma este jövök a februári teendőkkel, elöljáróban annyit, hogy a pénz elég fontos szerepet kap ebben a hónapban.
 

Ez a kifejezés csak az ízig-vérig macskás embereknek mond valamit. Elvégre normális ember nem tölti azzal az óráit, esetleg napjait, hogy olyan jószágok komfortos helyiségén agyaljon, akik éjszaka nem engednek mozdulni, vagy hajnalban nekiállnak kergetőzni.

Anyuék még normális üzemmódban tolják. Van két nagydarab fehér szőrme, Rozália azokon dagaszt és hempereg, J a mikró tetején szeret aludni, Kazalka meg szerelmes Anyuba, tehát neki mindegy. Effektíve cicás helyiségük nincs, vagy fordítva szemlélve minden helyiségük cicás.

Ági barátnőm egészen odáig merészkedett, hogy cicaszobát dekorált, krém alapon barna tappancsokkal és egyedi, névre szóló macskás keretbetette a cicák fényképét.

Nálunk egy darab cicabútor van, egy narancssárga tetős ház, amit a gyerekek nagyon szeretnek, le is van amortizálva rendesen, mert ők jó gyerekek és csak ezen élezik a karmukat (ez komoly!).

A zen sarkom sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy a két B igazán megérdemel egy saját zugot, ami megfelel a kényes ízlésüknek.

Az Animal Planeten van egy műsor egy kopasz csávóról, aki macskákat szocializál, ő mindig azt mondja, hogy a macskák szeretnek magasan lenni. Ebből kiindulva a fürdőszoba előtti „lyuk”-ban a falakra sarok- és rendes polcokat fogok szerezni, amiken lépcsőszerűen lehet felfelé haladni. Emellett a narancssárga házat is átvisszük ide, a Gourmet kanapéval együtt (ja, akkor két darab cicabútorunk van). A sarok egyetlen hátránya, hogy nincs ablak a közelben, de attól még nagyon jó lesz.

A fal ugyanolyan színű lesz mint a zen-sarok, a minta pedig a legkirályabb cicás kép ami létezik:

Addig is íme néhány elvetemült cicabútor, csakis fanatikusoknak

Tudjátok azt sem bánom, hogy a hajamból és a ruhámból nem jött ki a festék, mert a végeredmény gyönyörű lett. Annyi formában tudnék füllenteni a készítés mikéntjéről, de nem fogok: Petra egész egyszerűen zseniális.

Íme az én zen sarkom:

Ami még ide érkezik majd: egy kerek, szőrös zöld színű szőnyeg és egy babzsák fotel. Alig várom!

A minták:http://faltetovalas.hu/index.php?com=products§=2&cat=25

Az alapszín polifarbe gyerekszobafesték, a minta OBI sajátmárka, csoki szín.

Ha esetleg Ti is szeretnétek ehhez hasonló egyedi dekorációt, írjatok kommentbe, megadom Petra elérhetőségét.

Kérem szépen, ma reggelre a helyzet igencsak előrehaladottá vált. Tegnap két csodálatos rétegben lekentem az alapszínt, ami elég jól sikerült ahogy látom. Természetesen Bogyi nem bírta ki, hogy ne segítsen, így ő fürdött a festés után, de mivel imádja a vizet, nem volt gáz.

Amatőrségem nem egyszer megmutatkozott, de az egyik eset vitt mindent: a ferde falat úgy kezdtem el festeni, hogy térdeltem a padlón, a fejem fölé emeltem a megmártott festékes hengert...és az első húzás után egy merő festék lett az arcom és a hajam. Plusz bónusz, hogy a hajamról megpróbáltam lehúzni a festékpöttyöket, képzelhetitek, most van kettő krémszínű tincs a hajamban ami meglehetősen keményre száradt.

A lényeg most következik, szerintem nagyon király lesz!

És eljött ez a hétvége is, amit már nagyon régóta várok. Ez lesz az első olyan alkalom, hogy nem szakember vagy egyáltalán hozzáértő ember végez el valamilyen javítást, vagy feljavítást a lakásban.

Ugye én abszolút kétbalkezes vagyok bármilyen dekoráláshoz, festéshez vagy ilyesmihez, de az embernek néha igenis feszegetni kell a saját határait, tehát ma én fogok falat festeni. Szerencsére csak az alapszínt kell feltennem, mert az igazi dekorálás része csak holnap lesz, amikor is Kreatív Petra barátnőm igazi virágoskertet varázsol majd a falra.

A dolog apropója többek között az, hogy ez a falfelület minden évben penészedik (most is), ezért mindenféle trükkös cuccokat kentünk rá, hogy lehetőleg többet ne tűnjön fel a penész. Fontos: penészes falat nem szabad szárazon csiszolni vagy leszedni, mert a spórák továbbterjednek, az első művelet mindig a lemosó folyadék legyen!

Két négylábú segítségem is van, reméljük a színük 12 óra múlva is olyan lesz, mint most.

Most itt tartunk:

Amióta egészségügyi híreket válogatok/fordítok a cégnél egyre több olyan hírrel, véleménnyel találkozom, ami megerősít abban, hogy a gyógyszerfelírás nem feltétlenül a beteg érdekei szerint történik. Viszont most belefutottam egy olyan készítménybe, ami igazán kiakasztott: nem értem miért ez a legmegfelelőbb nekem az adott helyzetben.

A korábbi vírusos torokgyulladás a doki szerint felülfertőződött és már bakteriális, ezért felírt nekem egy antibiotikumot. Három szem, három napig kell szedni, de elvileg tíz napig hat. Na most, ez a három szem gyógyszer nem kevesebb mint 3300 Ft-ba kerül. Ezért cserébe az ember elvárja, hogy olyan legyen mint a lórúgás. Nos, ez valóban olyan is, de sajnos a mellékhatások tekintetében.

Bevettem az első szemet, elmentem banki ügyeket intézni, majd egyszer csak olyan gyomor- és hasfájás tört rám, hogy azt hittem mentem meghalok, ráadásul nem is tudtam mihez kötni. Aztán hamar hányingerem is lett. Hazatámolyogtam és megnéztem a leírást (igen tudom, okos ember bevétel előtt nézi meg…).

Először is én még nem találkoztam olyan gyógyszerrel, aminek nagyon gyakori mellékhatásai vannak. Ez azt jelenti, hogy 10-ből több mint 1 embernél jelentkeznek, ez szerintem elég súlyos. Ezek hasfájás, haspuffadás, émelygés, hasmenés. Ezúton is köszi, nagyon jó buli mindegyik.

Aztán a gyakori mellékhatások már elég érdekesek: süketség, látászavar, fonákérzés (tesóm szerint ez azt jelenti, hogy félrehiszem mi van, tehát mondjuk az utcán azt hiszem, hogy otthon vagyok és lefekszem aludni), plusz egymás mellett aluszékonyság és álmatlanság. További gyönyör, hogy a süketség gyakori, a halláscsökkenés pedig nem gyakori mellékhatás, a szédülés pedig a gyakori és a ritka listában is szerepel.

A többi az már elég sablonos, úgymint ájulás, vérkép megváltozása meg ilyenek. És természetesen akkor kell tájékoztatni az orvost, ha bármelyik súlyossá válik. Ígérem, ha súlyosan elájulok, mindenképpen telefonálni fogok.

A Teva gyógyszereit amúgy sem szeretem, eddig csak rossz tapasztalatom volt velük. Meg most komolyan, ha van egy antibiotikum, ami 10-ből pár embernél elég komoly hasmenést okoz, akkor mi a frászkarikáért hozzák forgalomba? Nem lehet továbbfejleszteni, hogy ezt kiküszöböljék? Ráadásul bizonyos betegségek esetében egyszerre két szemet kell bevenni ebből a gyógyszerből, azaz 1000 mg-ot. Én már egytől is a fonákomba fordulok.

Ajánlom, hogy villámgyorsan múljon el a torokfájásom, még mielőtt átváltanánk a gyakori vagy nem túl gyakori tünetekre. Ha nem írnék többet, az azt jelenti, hogy a további szedés további mellékhatásokat okozott, és/vagy súlyosan elájultam.
 

Walter Isaacson: Steve Jobs

Egyetlen kérdés cikázott a fejemben, amíg ezt a könyvet olvastam: vajon mindenkinek előre meg van írva a sorsa? Mert a könyv annyira természetesnek festi le, ahogy Jobs haladt az életben. Először a garázsban bütykölt különféle alkatrészeket, frekvenciaszámlálót, majd amikor felhívta a HP elnökét, nyári munkát kapott a cégnél. De a következő állomások is olyan természetesen jöttek az életében, hogy tényleg folyamatosan azon gondolkodtam, hogy ha mondjuk ő nem Steve Jobs, hanem Paul Smith vagy XY akkor is ilyen élete lett volna?

A könyv azért kiváló, mert nem dicshimnusz. Minden kolléga, barát, ismerős őszintén beszélt Jobs-ról és a hozzá fűződő viszonyról. Természetesen senki nem azt mondta, hogy egy köcsög, de sok interjúból érződik, hogy Jobs egy rendkívül nehéz ember volt.

A betegsége és a halála számomra azért megrázó, mert a könyvben leírt események tükrében, a saját „hibája”, felelőssége az, hogy végül meghalt, mert orvosi szempontból igenis menthető lett volna. De Jobs valóságtorzító mezője itt is működésbe lépett és nem volt hajlandó tudomást venni a betegségéről, mert úgy hitte, ebben az esetben is meg tudja változtatni a valóságot.

Egy zseni volt, ez nem is kérdés. Egy köcsög zseni. A könyv pedig minden szempontból kiváló, egyetlen hibája, hogy nehéz letenni. És aki olvassa, készüljön fel, hogy a könyv eszméletlen tenni akarást vált ki mindenkiből.

♥ úgy néz ki, megmaradok a vírus után, most már csak szárazon köhögök, de azt éjszaka, hogy mindenki jól szórakozzon

♥ Bogy továbbra sem hagy ki egyetlen gerinctornát sem, szimbiózisban egyenesítjük a hátam

♥ ebben az évben még nem ebédeltem házon kívül, vagyis mindig sikerült otthonról vinnem a kaját

♥ kiderült, hogy a fenti szobában összesen 17 fok van, így felvettem a fűtést

♥ befejeztem a második könyvet idén, majd holnap meglátjátok, hogy mi volt az

♥ rátaláltam egy újfajta quesadilla-készítési módszerre, és sokkal jobb, mint az eddigi

Tegyük fel, hogy éppen találtunk egy adag perkeltnek való csirkét a fagyasztóban, amit még Mama vágott le (a mi segítségünkkel) a nyáron. Természetesen az ilyen adagokat nem két emberre tervezték és azért akármennyire csirkéről van szó, a perkelt nem olyan étel, amit mondjuk három napig lehet enni zsinórban. Mit tehetünk, ha nem akarjuk, hogy a jó kis csirkepörkölt tönkremenjen? Én nem szoktam készételt fagyasztani, volt néhány rossz élményem, de az is lehet, hogy csak rosszul csináltam valamit. Tehát íme, egy ötlet a maradék felhasználásához.

Szedjük le a húst a csirkerészekről és a maradék szafttal együtt melegítjük fel egy serpenyőben, majd a húst horgásszuk ki és daráljuk le. Tegyük vissza a szafthoz, adjunk hozzá tejfölt és egy kevés vajat, hogy krémes masszát kapjunk.

Készítsünk egyszerű palacsintatésztát és süssük ki. Érdekes módon annak ellenére döntöttem egy ilyen étel mellett, hogy legendásan pocsék palacsintát sütök, és a mai napig nem tudom az okát (bár azt ma tudtam meg, hogy kell olaj a tésztába).

A palacsintákat töltsük meg a húsos masszával, és kis batyu formában hajtsuk össze. Tegyük egy tűzálló tálba a kész palacsintákat. A sütőt melegítsük elő 220 fokra.

A töltött palacsinták tetejét öntsük le reszelt sajttal elkevert tejföllel, majd a forró sütőben süssük az egészet addig, míg a teteje kicsit megpirul.

Egyfajta távoli rokona a hortobágyi húsos palacsintának, egy eléggé szegény rokon, de attól még nagyon is finom. Plusz bónusz, mivel palacsintából nem lehet keveset sütni, a meg nem töltött darabokat kínálhatjuk desszertnek, akár másnap is.

(Igen, fényképezni továbbra sem tudok, de higgyetek nekem, nagyon finom!)
 

Előrebocsátom, hogy nem szerintem szörnyű, nekem ez az egyik kedvenc kajám. De a párom olyan szintű ellenérzéssel viseltetik iránta, hogy nemhogy nem eszi meg, de magamnak sem csinálhatok ilyet ha ő otthon van. Azt mondja, nem tudja miért alakult ki ez a mérhetetlen ellenszenv, de nem kíván rajta változtatni. A kijelentés annyiban jogos, hogy egyáltalán nem válogatós, tehát szerencsém van vele. Csak én ne szeretném ennyire ezt a ragut.

Hozzávalók

1 nagy fej hagyma
1 nagy piros vagy sárga kaliforniai paprika
2 szál virsli (nekem a Pick a kedvencem)
só, bors
kakukkfű
olívaolaj

Alapvetően lisztben megforgatott és kisütött hallal és petrezselymes krumplival készítem, szerintem húshoz nem lenne jó, mert még a legpuhább hússal sem lehet úgy elnyammogni, mint a hallal. A petrezselymes krumpli a másik sarkalatos pont, mert a párom szerint én túl sok petrezselymet használok (szerintem nem).

A ragu alapvetően édeskés a paprika, a hagyma és a kakukkfű miatt, természetesen megsózom, de nem túlságosan.

Tényleg ennyire szörnyű lenne?