Babonák, hiedelmek, régi szokások, amelyeknek természetesen nincs semmi valóságalapjuk, de én például úgy követem őket, mint a kisangyal.
Az óévben, tehát például szilveszter esti vacsorára együnk bármilyen szárnyast (csirkét, pulykát, kacsát, libát), de leginkább csirkét, mert ugye az kapar a legautentikusabban. A hiedelem szerint a szárnyas elkaparja az óév minden rosszaságát, így tiszta lappal kezdhetjük az újévet. Viszont ha a szárnyast újévben esszük, elkaparja a jó szerencsét, sőt a pulyka állítólag még haragot is hoz.
Szintén szilveszter esti menü lehet a hal, hasonló okok miatt, mint amiket fentebb írtam, csak itt a jószág nem kapar, hanem elúszik a régi dolgokkal, hogy legyen hely az újaknak. Viszont, ha az újévben esszük, a hallal együtt a szerencsénk is elúszik. Érdekes módon, Németországban egy régi szokás szerint halpikkelyeket tesznek a zsebükbe az emberek, a pikkelyek jelképezik az „ezüstforintokat”, ettől remélik a gazdagságot. A folyómenti népek kifejezetten szerencsehozónak tartják a halat, de a többség szerint vigyázni kell vele ilyenkor
Mindenképpen készítsünk rétest, mert annak végeláthatatlan nyújtása a jólétet, a gazdagságot „nyújtja meg”.
Az újévi menü legfontosabb alapanyaga a disznóhús. A hiedelem szerint a disznó előrefelé haladva kitúrja a földből a jószerencsét, amit élvezhetünk egész évben. A disznó számos részéből készítenek újévi fogásokat, a legtradicionálisabb a bőrös malacsült, de sok helyen esznek csülköt és kolbászt is.
Az újévi asztalra kerüljön lencséből vagy babból készül étel, ezek szintén a gazdagságot szimbolizálják, ráadásul a lencsétől még szépek is leszünk.
Végül pedig itt van az elengedhetetlen savanyú káposztából készített éjféli leves. Ennek szintén nagy hagyománya van, az emberek ősi idők óta főzik egy igazán bájos hiedelem miatt: tudjátok vannak olyan népek, akik szilveszter éjjelén zabálnak és mellé úgy berúgnak, mint az albán szamár. Így mire eljő az újév, az ő gyenge gyomrukat igencsak megviseli már a sült hús, a majonézes saláta és a töménytelen kevert (ha csak azt isszák azért, ha keverik a jó piákat, azért). Ebből aztán sokszor bizony hányás lesz, ezt én nem tudom, mert még soha nem volt benne részem, de ha az a szegény lány olvassa, aki 2005. január 1-jén egy 6-os villamoson tartózkodott az Oktogonnál, utólag is elnézést kérek. Ezt és a másnapi kínokat megelőzendő főzik a jó háziasszonyok serényen a savanyú levest. Az alapja savanyú káposzta és disznóhús, bőrös csülök, vagy comb, én szívesen teszek bele lencsét is.
Ezúton kívánok mindenkinek jó szerencsét az újévben, most mennem kell malacot, savanyú káposztát és rétestésztát venni.