Nagyon nagy szerencse, hogy nem diétát fogadtam erre a hónapra, hanem azt, hogy nem eszem szemetet. Racionálisan megközelítve a dolgot, egy olyan kaja, ami cirka 60 órával az evés előtt még röfögött, semmiképpen nem tekinthető szemétnek. Meg egyébként is vérhez csak évente néhányszor jut az ember.

Idén történt meg először, hogy a friss disznóságokért nem kellett megdolgoznom, ellenben most beteg is lettem, ahogy kell. Amióta az eszemet tudom vágtunk disznót, amíg Tata élt, évente többet is, majd utána csak egyet-egyet, míg végül bérfőzőasszonyokká és bérzsírsütőkké avanzsáltunk az ismerősöknél. Az igazi házi disznótornak olyan különleges bája van, amire mindig szívesen emlékszem vissza.

♥ hallomásból tudom, hogy Tata egyszer megbökte a szeme alatt Déditatát (az apósát) amikor a disznó elmozdult közvetlen a szúrás előtt. Az öreg csak annyit tudott mondani, hogy hinnye!

♥ Tata nem igazán tudott jól szúrni. Akkoriban még nem volt kábító meg ilyesmi, a tök éber disznót kellett volna megbökni egy jól irányzott mozdulattal, de ez soha nem sikerült. Egyszer valami szögbelövővel próbálkozott elkábítani a jószágot az ólban ahová Apu bezárta őt egy szomszéddal, de a disznó megvadult és kergette őket körbe-körbe az ólban.

♥ egyszer úgy alakult, hogy Apu fogta egyedül a 150 kilós disznót, mert a bajtársa zavarában (félelmében) elvonult megnézni, hogy be van-e csukva a kapu. A disznó veszettül rángatózott, Apu falfehér volt, majd Anyu kirontott a konyhából kezében a fakanállal, és kiabált, hogy „csináljatok már vele valamit, hát nem bírja a konfliktusokat!” – itt Apura gondolt, nem a disznóra.

♥ A bérdisznóvágásokon valahogy mindig olyan hentest fogtunk ki, aki engem feltétlen hozzá akart adni a fiához vagy egyéb férfi rokonához, de cserébe mindig segíthettem tölteni a kolbászt meg a hurkát. Viszont volt egy csomó perverz hentes, az egyik például megette a disznó szemét (az egyiket, a másikat Apu berakta a saját szeme helyére és úgy riogatta a többieket).

♥ egyszer piros műkörömmel felszerelkezve gyúrtam a kolbászt és mindenki azt várta mikor jelentem be, hogy egyet elhagytam. Nem értem mit paráztak, a piros masszában úgyse tűnt volna fel senkinek.

♥ egy bérvágáson a hentes jól megszívatta Aput meg a házigazdát, hogy elsózta a hurkát, mert csak a tetején maszatolta el a sót. Apu nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy „ez kurva sós”.

♥ az évek során marékszám ettem a töltenivalót, meg a sajt hozzávalóit, de soha egyszer sem voltam tőle beteg, igaz minden vágáskor ebéd után sorba álltunk Anyunál a Dipankrinért.

♥ minden évben nagyjából hajnal fél 7-kor (a második kör feles után) az összes diplomás, aki körbeállta a hentest és a malacot, meggyőződött róla, hogy egy disznót bárki könnyedén le tud ölni és fel tud dolgozni, ha rendelkezésre állnak megfelelő szerszámok és egy anatómia könyv.
 
♥ a hiperszuper kábító, ami EU-konform meg minden, még egy rohadt évben se működött rendesen. Vagy nem volt áram alatt (!), vagy nem illeszkedett, vagy a disznó nem volt kegyes rendesen várni, míg megcsapja az eszköz.

♥ egyszer Kati (a háziasszony ott, ahol bérsegítünk), úgy döntött, jó lesz műanyag vödörbe szedni a frissen kisült zsírt. A vödör persze rövid úton kilyukadt és Kati örül, hogy minden lábujja megvan.

A hűtőben most olyan finomságok sorakoznak, mint abált szalonna, kenőmájas, hurka és kolbász. Tegnap még kakaót is főztem a fíling kedvéért.

Tipp a gyomorfájás leküzdésére (itt már túl vagyunk azon, hogy nem kellett volna annyit enni): Dipankrin (a Bilagit nekem nem vált be), 1 pohár vízben egy teáskanál szódabikarbóna, négykézláb macskapóz gyakorlása (homorú-domború hát, és tényleg segít).