Mostanra már megszoktam, hogy legyen szó olimpiáról, világbajnokságról vagy egyéb nemzetközi versenyről, egyetlen sportágat mindig megtalálnak a kiváló sportszakértők és karosszékbajnokok, ez pedig nem más, mint a távgyaloglás, vagy csak simán gyaloglás. Előre bocsátom, hogy „gyaloglófeleség” vagyok, tehát részben hazabeszélek, de ez itt és most nem reklám. Ez a valóság.
A hvg.hu-n nemrég megjelent egy cikk amit Ajkler Zita és Simonyi Balázs jegyez, utóbbiról fogalmam sincs kicsoda, Zitán viszont kicsit meglepődtem, hogy ilyenhez adja a nevét, hiszen a Eurosporton végig ő volt az egyik atlétikai szakkomentátor, a gyaloglás alatt is, és ott egyszer sem hallottam tőle olyat, hogy a versenyzők csalnak, vagy nevetséges a mozgásuk.
Van azonban néhány dolog, kedves kétkedők és okosok, amit nem árt tudni, mielőtt nagy vehemenciával hozzákezdtek ekézni a gyaloglókat. Először is, húzzatok cipőt és próbáljatok meg gyalogolni, szabályosan: nyújtott lábbal, egyik láb mindig a talajon. Nem is olyan könnyű, ugye? Főleg, ha csak a tévében szemléljük és okosakat mondunk. Igen, sokszor előfordul, hogy valaki nem szabályosan gyalogol, többnyire ki is zárják érte, de higgyétek el, a többség igenis megfelelően mozog, mert így tanulja meg. Ha szétesik a mozgás, az fáradtság, sérülés vagy mentális problémák miatt következik be.
Továbbá, még ha nem is úgy tűnik – továbbra is a karosszékből – ez a sport kőkemény, sokkal több kitartást és önfegyelmet igényel, mint a futás, hiszen futni sokféle módon lehet, maximum nem leszel olyan gyors vagy hatékony, mint mások, de itt szabályok vannak, és ha nem azok szerint játszol, kizárnak. Ha elfáradsz, vagy görcsölsz, nem válthatsz át másik mozgásra, nem hajlíthatod a lábad, egyszerűen csak menni kell tovább ahogy addig, vagy be kell fejezni a versenyt.
Ezen kívül elmondanám, hogy a gyaloglás olyan izomzatot és alakot formál, amit egyszerűen csak csodálni lehet, akár férfiról, akár nőről van szó. Jobb seggük talán a női röplabdásoknak van, viszont férfiak esetében nem is tudok másik sportot felhozni példának. Lányok, javaslom látogassatok ki egyszer egy gyaloglóversenyre és jól nézzétek meg a férfi versenyzők seggét, mert nagyon megéri (jó, nekem különbejáratú van, és akkor nézem amikor akarom, de így legalább biztosak lehettek benne, hogy igazat beszélek).
Ezt a sportot, akárcsak minden mást gyerekkorban kezdik, először 5-8 km-es távokkal, majd ez fokozatosan nő 10-15-20 és férfiaknál végül 50 km-re. Nem azért lesz valaki gyalogló, mert fogyatékos és nem tud futni, vagy mert annyira tehetségtelen minden másban, hogy csak ebbe a szakosztályba vették fel. Azért választja ezt, mert van érzéke hozzá és szereti a kihívásokat. Futni mindenki tud, gyalogolni viszont csak az ügyesebbek.
Volt szerencsém évekig követni a Békéscsabai AC égisze alatt működő gyaloglóműhely munkáját és fejlődését, olyan nagyszerű versenyzők kerültek ki Tóth Sanyi keze alól, mint Urbanik Sanyi, Rosza Mari vagy éppen Madarász Viki. Olimpikonok, világ- és európai szintű válogatott versenyzők, többszörös országos bajnokok kezdték itt a pályájukat, oldalakon keresztül sorolhatnám a békéscsabai kiválóságokat.
Mindezek ellenére még mindig itt tartunk, hogy a gyaloglás ciki, nevetséges, fogyatékos. Ti akik, ezt gondoljátok, halvány fogalmatok sincs az egészről. Osztjátok az észt egy olyan sportágról, amit három percig láttok a tévében, aztán meg hívjátok a haverokat, hogy „höhö, nézd már, hogy riszálja a kis buzi”, aztán megtámasztjátok a kinyitott kőbányait a sörhasatokon és böfögtök egy egészségeset. Aki egy kicsit is konyít a versenysporthoz, vagy akár a szabadidősporthoz, tisztában van vele, hogy a gyaloglás is ugyanolyan kemény munka és edzés mint bármi más. Szerintem pont itt az ideje leszállni a témáról.
Lábjegyzet: Madarász Viki és Hellebrandt Máté mindketten olimpikonok és kiválóan versenyeztek. Érdekes, hogy pont őket nem tudjuk dicsérni és magasztalni, mindenki mást igen. Akinek van kedve cikizni őket a sportág vagy a mozgás miatt, máris indulhat gyalogolni, attól majd elmúlik.
