Penész sok helyen megjelenhet. Ha sajton van, remek, ha a sarokban már kevésbé. Mit lehet tenni, ha az első télen kiderül, hogy a hiperszuper újépítésű lakásnak bizony ócska a szigetelése? Egész pontosan mit lehet tenni, ha se pénzünk se kedvünk nincs megbontani a teljes falat vagy kicserélni az összes nyílászárót (pedig de utálom ezt a szót)?

A penész olyan, mint a nőkön a plusz kiló. Megjelenik egy apró helyen, senkit nem zavar talán észre sem veszik. Aztán már nagyobb helyen tűnik fel, időről időre vonzza a szemet és mások is felfigyelnek rá. Végül mire észbe kap az ember, SOS tűzoltásra van szükség.

Nálunk fent is és lent is penészedik a fal az ablakok mellett. Nem közvetlenül a keretnél, hanem a sarkokban, ráadásul az egyik sarokba be sem látok rendesen, mert ott a szekrény. Nagyon gáz, zöld és néha fekete.

A penész a mi esetünkben elsősorban nem a magas páratartalom, hanem a pocsék szigetelés miatt jelent meg. Tudniillik, műanyag, tökéletesen záródó ablakaink vannak, emiatt semmiféle légmozgás (huzat vagy húzás, ha úgy tetszik) nincs a lakásban. Ehhez jön még valami harmatpont meg hőhíd dolog, amit nem nagyon értek, a lényeg az, hogy a levegő páratartalma lecsapódik a hideg falakon, ezek pedig nyilván azok, amiken az ablakok vannak.

Az első számú azonnali teendő: szellőztetni kell. Naponta háromszor tíz perc kitárt ablakokkal elég ahhoz, hogy ne legyen akkora a hőmérsékletkülönbség a kinti és a benti levegő között. Persze mínusz tíz fokban a kutyának nincs kedve szellőztetni, főleg ha van egy pasi a házban, aki folyton visít, hogy fázik. Igazság szerint sosem voltam elég kitartó, hogy a gyakori szellőztetés meghozza a várt eredményt, mert tényleg bazi hideg van odakint.

Második teendő: valamivel le kell szedni a penészt a falról. Rossz hír, hogy ha festett a fal, a színnek annyi, plusz ha szar a festés, fel fog hólyagosodni a vakolat úgy ahogy van. Aztán darabokban le lehet törni. Nekem eddig a legjobban a Szavo vált be, ez teszi a legkisebb kárt a falban, ráadásul annyira nem is kell letörölni, mert fújás után lehozza a penészt (és természetesen a festést is, szerencsére csak valami elszabott krémszín megy kárba). Az egyik weboldalon azt írják, hogy a penészes felületet 1:1 hígítású hypoval kell kezelni, máshol meg azt, hogy a vízzel kevert szódabikarbóna segít (gondolom ezt inkább fürdőszobai penészre értik). Egyébként a fürdőszoba ékes példája annak, hogy a szigeteléssel van baj, mert abban a helyiségben soha nem volt ilyen jellegű gondunk, pedig ott aztán van pára rendesen.

Érdemes beszerezni egy párahőmérőt, ami a belső hőmérséklet mellett a páratartalmat is méri. 60 százalékig okés a helyzet, utána már gáz van. Ez leginkább akkor fordul elő, ha élünk is a rosszul szigetelt lakásban. Mosás, sütés-főzés, levegővétel mind-mind emelik a páratartalmat.

Ha már felmértük, hogy túlságosan párás a levegő, választhatunk, hogyan szeretnénk csökkenteni. A drogériában kapható tablettás vackot tessék elfelejteni, igazán komoly penészedésnél maximum dísznek jó a lakásba, de még annak se mert ronda. Ráadásul, ahhoz képest, hogy nem csinál semmit, elég drága.

A másik véglet az ipari páramentesítő berendezés, ezt lehet napokra bérelni, néhol elég jó áron adják, az egyetlen probléma vele, hogy évente három hónapra kellene kibérelni, hogy a penész egyáltalán ne jelenjen meg.

A köztes megoldás (ha tetszik középszar) pedig az ákcijós elektromos páramentesítő. Mi tavaly ilyenkor vettünk ezt az Aldiban, rendkívül ákcijós áron és tényleg működik. A fenti szoba alig penészedik, pedig ott száradnak a ruhák is. Ahhoz, hogy a lenti se penészedjen, hurcolászni kellene a lépcsőn a berendezést, de erre senki nem érez affinitást a családban. Hátránya az, hogy annyit fogyaszt, mint nyáron a légkondi és ha véletlenül bekapcsolva marad éjszakára, világháborús álmaink lehetnek.

Nagy álmom az olyan falfesték, ami elvileg penészgátló, kíváncsi lennék, hogy mennyire válna be, de ugye ahhoz az egész lakást ki kellene festeni. Ahogy látom a legtöbb ilyen festék fehér, de lehet pasztával színezni. Még nagyobb álmom az ablakok cseréje, de ez szerintem még nagyon odébb van.

Festékek: Héra, Supralux, Polifarbe

Viszont egy dolgot nem tudok a penészedéssel kapcsolatban: az a jó, ha a lakásban az átlagnál hidegebb van, vagy nem számít mennyire fűtünk, mert így is, úgy is megjelenik a penész a szigetelés miatt?

Tegyük fel, hogy le vagyunk égve. Mindegy, hogy a válság, a megemelt közös költség vagy bármilyen hóbort miatt, de az alaphelyzet az, hogy itt a karácsony és nincs pénzünk. Mit lehet ilyenkor tenni? Filléres ötletek következnek.

1. Győzzük meg a családot, hogy ebben az évben ne legyen ajándékozás. Idén legyen fontos a társaság, a vacsora és a hangulat. Öncélú, ugyanakkor nemes ötlet és cél, a legolcsóbb lehetőség.

2. Kívánság kártya. Egyszerű word programmal (táblázat beszúrása) szerkesszünk kártyákat, melyekre az ajándékozott személyétől függően írunk fel „ajándékokat”, melyek bármikor beválthatók. Pasinak: itt csak szexhez kapcsolódó ajánlatokkal érdemes előrukkolni, e téren minden férfi egyforma. Csajnak (ha pasi vagy): romantikus és praktikus gesztusok némi szexszel fűszerezve. Barátnőnek, lánytestvérnek: közös vásárlás, kávézás, mozi…a sor végtelen. Érdemes vastagabb és színes papírra nyomtatni, ezen kívül maximum a szép csomagolásnak van költsége. Az ajándékozott pedig kedvére válogathat a jobbnál jobb ajánlatokból az év során.

3. Házi készítésű fotómontázs. Ehhez némi Photoshop tudás szükséges (tutorial a Youtube-on), egyébként pedig kell hozzá 15-20 kép, amikből egy A/3-as montázs készül. Nyomtatási költsége van és esetleg keret, ha veszünk hozzá.

4. Házi készítésű társasjáték. Kicsit időigényes pepecselős munka, de igazi családi ajándék lehet, ha van ihletünk és időnk elkészíteni. Kell hozzá egy nagyobb kartonlap, vonalzó, színes ceruza vagy filc illetve némi kézügyesség.

https://www.youtube.com/watch?v=3s8cqBVu7H0

Ha ez nem tetszik, bármilyen formát ölthet a játék táblája, kis feladatkártyákat is gyárthatunk hozzá, ehhez is csak kartonlap és filc kell.

5. Nézzünk szét a neten, rengeteg nyomtatható határidőnapló, inspirációs napló található különböző weboldalakon vagy blogokon, itt is csupán nyomtatási és fűzési költséggel kell számolnunk.

6. Készítsünk igazán egyedi bögrét. Bármilyen szöveget vagy ábrát kinyomtatunk vinil fóliára és azt ráragasztjuk és sima egyszínű bögrére. A jó ebben az, hogy tényleg személyre szóló lesz a minta, nem pedig „A világ legjobb horgásza”.

Ezekben az ajándékokban nemcsak az a jó, hogy tényleg filléresek, hanem az is, hogy baromi jól el lehet szórakozni az előkészítési munkálatok közben. Persze úgy viccesebb a dolog, ha nulla kézügyességgel próbálunk fóliát körbevágni, majd egyenesen felragasztani egy bögrére, de egyébként is nagyon mulatságos időtöltés.

Azt mindannyian tudjuk, hogy az emberek megbolondulnak a karácsonyi időszakban. (Már csak azt szeretném tudni, hogy ha tényleg mindenki egyetért abban, hogy az emberek ilyenkor megbolondulnak, és hogy ez mennyire gáz, akkor kik azok, akik okozzák ezt az egészet?) Mindenki harminchat és fél szatyorral, zsákkal, dobozzal próbál felpréselődni a természetesen teljesen megtelt villamosra, minden egyes doboz vagy szatyor valaki másnak a bordái közé vagy a vádlijába áll bele. És mivel sokan vannak, akik mindenképpen azzal a tömött villamossal akarnak utazni, mert nincs további három percük, természetesen nem tud elindulni a szerelvény. 

A hőskorban, amikor a 4-6-os vonalon még régi villamosok jártak, a karácsony előtti őrületben a sofőrök kisebb káromkodások közepette remekül megoldották a helyzetet azzal, hogy minden megállóban duplát álltak. Mivel az ajtókat nem lehetett ki-be csukni, mindenki megfagyott, akár a villamoson volt, akár a megállóban. Így azért többnyire meg lehetett rendszabályozni az utasokat. No de jöttek a Combinók, ahol ugye gombokkal nyílik az ajtó, az emberek meg évről évre hülyébbek karácsonykor, így elkezdődött a beszólogatós korszak. Ilyenkor imádom a villamosvezetőket, mert az adott pillanatban az adott mondattal kifejezik az utazóközönség legalább felének a véleményét. Összeszedtem a tipikus viselkedésformákat, amiket az elmúlt két hétben tapasztaltam, felmérésem természetesen nem reprezentatív, de azért az elemszám elég magas.

Hollandiáról mindenkinek más jut az eszébe, lehet a fű, a tulipán és a szélmalom országa, ahogy a csodálatos prostik is gyakran említésre kerülnek (ha már itt tartunk, árulja már el nekem valaki, hogy vannak normálisan kinéző kurvák a piros lámpás negyedben? Mert én többnyire csak nőnek öltözött férfiakat és borzalom csúnya nőket láttam ott). Viszont a sajt, az eddig részünkről méltánytalanul elhanyagolt terület volt. Íme Sajtország.

Jó magyaroknak mondom, nem tiltanak ki, ha huszadjára is bemész ingyen sajtot kóstolni, egyetlen veszélye a sajtdézsmálásnak az, hogy végül veszel valamit. Mert a sajtboltban az ember könnyen szerelembe esik. Mi hoztunk idős és fiatal kecskét, előbbi natúr, utóbbi zöldfűszeres.

Igaz, hogy nincs annyira hideg, de mindenképpen tél van, ráadásul a munkahelyileg szerencsésebbek vagy hédereznek vagy már egyenesen szabadságon vannak, ebből következik, hogy unatkozom. Még a kolléganőm cipője sem hoz lázba. Ezért úgy gondoltam, bemutatom nektek az én toplistámat. A párom szerint borzasztó kifacsart ízlésem van (mindig azt mondogatja, hogy ez az ő szerencséje) ami a pasikat illeti. Mentségemre legyen szólva, hogy korábban Snoop Dogg is a listán volt, de mára már sajnos kiütötték. Ők a legjobb három, ha az életben találkoznék velük, valószínűleg összepisilném magam.

Jason Statham

Igen, színésznek pocsék, de ez senkit nem érdekel, mert Guy Ritchie tudott olyan szerepeket találni neki, amikben igenis jó. Miatta még azt a borzalmas „Szárítót” is hajlandó vagyok megnézni. Abban különben is sokszor veszi le az ingét.

Amiben jó: Az olasz meló, Blöff, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső

Mark Whalberg

A filmtörténelem egyik nagy csapása számomra, hogy Mark Whalberg meghal a Viharzónában. Elvégre abban a filmben messze ő volt a leghelyesebb, igazán megmenthették volna, bár lehet, hogy akkor nem bírnám ennyire. Szintén nem túlságosan jó színész, de ez most nem lényeg. Egyébként meg akinek kétségei vannak felőle bármilyen tekintetben, nézze csak meg a Boogie Nights-ot.

Amiben jó: Az olasz meló, Viharzóna, Boogie Nights

Vin Diesel

Ő az első igazi szerelmem, nem tudok mit hozzáfűzni.

Amiben jó: Halálos iramban, Ryan közlegény megmentése

 

Tegnap jöttünk haza Amszterdamból, és ennek kapcsán gondoltam megosztom veletek a repüléssel kapcsolatos észrevételeimet.

Én vagyok a control freak, paranoiás és babonás légi utas prototípusa. Először is, minden nap fordítok légiközlekedéssel kapcsolatos híreket, így mindenről tudok, ami majdnem vagy tényleg megtörtént. Nem olyannak való, aki parázik a repüléstől, de a sok-sok sztorival lehet ijesztgetni az utastársakat, ha kellően hangosan mesélem a gépen. De ez a rossz szokás csak azért alakult ki, hogy leplezzem a többi sokkal rosszabb szokásomat a repüléssel kapcsolatban.

A repülést megelőző este, amikor pakolok, mindig eszembe jut, hogyan fogják majd feldolgozni a katasztrófát megelőző estét a National Geographic-on az Air Crash Investigation-ben. Mert ugye, jó diák lévén minden egyes részt láttam a sorozatból. Tehát, ami most eszembe jutott:

Mit sem sejtő utas (ez vagyok én) éppen a fürdőszobában mossa a fogát, és izgatottan készül a másnapi útra, míg eközben Mohamed egy ötcsillagos szállodai szobában keveri a nitroglicerint, amit később a cipője sarkába applikál bele. Jó, ez a sarkas dolog már lerágott csont, mert ugye egy ilyen merénylettel indult a folyadékos robbantás korszaka, de nekem még mindig ez a sláger.

Ami miatt a legjobban szégyellem magam, az az, hogy minden egyes repülőút előtt beszállás közben kiszúrok egy vagy több gyanús alakot, hogy biztos ő/ők az(ok). És ez azért sajnálatos, mert fehér emberről valahogy nem tudok ilyesmit feltételezni, csak arabról, feketéről, indiairól és egyéb hasonló nemzetiségekről. Az első ilyen élményem Manchesterből hazafelé volt, amikor egy arab család is felszállt a gépre, majdnem pánikrohamot kaptam, de tesóm megnyugtatott, hogy arabok soha nem robbantanának fel olyan gépet amin a saját fiúgyermekük is rajta van. A legdurvább pedig egy brazil út volt, Münchenből Sao Paolo-ba 12 óra, amikor is kinéztem a robbantó személyének egy fiatal srácot, aki egyedül utazott, ráadásul a mögöttem lévő sorban ült…majd az út felénél kiderült, hogy egyetemista, a barátnőjénél volt Németországban és ráadásul tök jó fej fazon. De persze nem osztottam meg vele, hogy addig „tenoristának” gondoltam.

A mostani Amszterdamba tartó gépen is volt egy csávó, aki egy csomó időt töltött a vécében, gondoltam szólok a sajton nevelt stewardesseknek, hogy helyzet van, de aztán végül mégis kiderült, hogy szegény ember valószínűleg csak elrontotta a gyomrát.

A másik nagy félelmem a sima baleset. Csak úgy. Bumm. A kedvenc ilyen balesetem az 1977-es Kanári-szigeteki, amikor egy KLM és egy PanAm gép összeütközött a ködös kifutópályán, mert a KLM úgy indult neki, hogy nem volt felszállási engedélye. A balesetes félelemnek nagyon sok köze van a control freak természethez, ami ugye annyit tesz, hogy nem tudjuk elfogadni, ha más irányít. Márpedig a repülés tipikusan olyan, ahol ezzel sokat nem lehet kezdeni. Viszont segíteni mindenképpen lehet, hogy a pilóták biztosan jól csinálják amit kell.

Ennélfogva családunk négy tagjából három napszemüveget visel fel- és leszállásnál, akkor is ha koromsötét van, mert ugye a pilóták napszemüvegben vezetnek (na jó, azért remélem éjszakára nem veszik fel). Ha láttatok már olyan idiótát aki napszemüvegben üli végig a repülőutat mikor kint vaksötét van, az nemtől és kortól függően lehetett apu, tesóm vagy én. Nekem ráadásul van egy macim is, amit minden repülőútra magammal viszek. Elég nagy és sok vele a macera, de nélküle nem vagyok hajlandó felszállni semmiféle repülőre. A maci hátránya, hogy a biztonságiak folyton kábítószert keresnek benne, majd ha nem találnak jól hülyének néznek, amiért felnőtt ember létemre plüssmacit hurcolászok a reptéren. Engem ez nem érdekel, én legalább nem zuhanok le.

A tegnapi volt az első utam, amikor elgondolkodtam azon, hogy mennyi értelme van ennek a sok rituálénak, elvégre napszemüveg ide, maci oda, ha lefőtt a kávé, szart se ér egyik sem. Egyelőre nem adom fel egyik szokásomat sem, még nem érzem magam késznek rá, de a jövőre való felkészülés jegyében álljon itt egy tanulság:

El kell fogadni, hogy mások is értenek ahhoz, amit csinálnak.

És van egy kérdésem: csak én vagyok ennyire hülye, ha repülésről van szó?

Nem tudom más családoknál mennyire szokás, de nálunk évről évre kerül a fa alá családi ajándék. Nem kell túl szofisztikált dolgokra gondolni, egy társasjáték, bornyitó szett, ilyesmikről van szó. Aztán karácsony első napján délután óhatatlanul társasjátékozunk, családilag, mer’ azt úgy szokták ilyenkor, és egyébként is mi a frászt lehet még csinálni otthon. Előkerül az Élve fogd el és a Hotel, utóbbi tapasztalatai alapján soha nem próbálkoztunk Monopolyval, éppen elég volt az a látvány, ahogy két felnőtt ember kartonból készül hotelépületeken tettlegességig fajuló vitát folytat, nem kellett oda még bonyolultabb játék.

Gondoltam idén megúszhatnánk az ünnepet obligát társas nélkül, de nagy szerencsémre, tesóm már időben megtalálta a nekünk való játékot. Szó szerint csak nekünk való, mert ezzela kutya nem akar majd játszani rajtunk kívül. Ugyanis ez egy önismereti társasjáték.

Az Identity viszonylag új játék, legalábbis mi most találkoztunk vele először. A lényege, hogy a játékosok minél jobban megismerjék egymást és saját magukat. Lépegetni kell a táblán és közben különböző kártyákba botlunk, összesen ötféle témakör van: öröm, lélekerő, teremtés, visszajelzés és megoldás. Az egyes mezőkre lépve húzunk a megfelelő kártyapakliból és teljesítjük az azon található feladatot. De ezek nem könnyű feladatok ám, tényleg önismereti és fejlődést elősegítő célzattal készültek. Ami egyébként tök jó és nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember ilyen játékban részt vegyen.

Egyből az jutott eszembe, hogy létezik ma Magyarországon olyan család, amelyik ezt a játékot együtt tudná játszani, mégpedig tányérdobálás nélkül? Mert ugye a karácsony amúgy is stresszes időszak, sok sütés-főzés, takarítás, milyen ajándékot vegyünk Joli néninek, a fa nem fog beférni abba a k***a tartóba, és így tovább. Aztán eljön maga az ünnep, mindenki hullafáradt, persze az ajándékok fele nem jó, de nem szabad megmondani, mer’ hogy néz ki az má’.

Nálunk a következőképpen játszódna le a dolog: a megfelelő (értsd: legrosszabb) pillanatban felhoznánk, hogy nézzétek vettünk egy tök jó társasjátékot, kipróbáljuk? A totális ellenkezés (nincs nekem erre időm, szerinted én erre vágyom nyolc tonna sütemény megsütése után) majd a kínkeserves meggyőzés után leülnénk játszani öten, majd azt gondolom nagyjából öt és fél perccel a kezdés után repülne az első tányér. „Mi az, hogy szerinted lobbanékony vagyok?” Durr. „Én úgy érzem, hogy nem becsültök meg.” „Jól érzed. Na, ki következik?”

A kedvenc feladatom: Válassz a játékosok közül valakit, akiről véleményt akarsz mondani! Milyennek képzeled őt X éves korában? (Minden visszajelzés kártyára oda van írva vastag betűvel, hogy ne gázoljunk bele a másik lelkivilágába.) Nem hiszem, hogy létezik olyan család, ahol ezt a feladatot nyugodtan és tárgyilagosan végre lehet hajtani.

A játék természete és az imént vázolt szcenárió alapján sokkal egyszerűbb bejglivel tömni a fejünket, bámulni a tévét és várni a nagyfejű rokonokat, mint egy kicsit rendhagyóbb formában tölteni az időt. Mert ez a játék lehet, hogy veszélyes, de mindenképpen kihívás. És akkor is meg fogjuk venni. Aztán lehet, hogy kettőnket kizárnak a garázsba, hogy ismerjük meg magunkat, míg a többiek megeszik az összes pulykát és bejglit.

Bővebb információ a játékról: http://www.identityjatek.hu/

A valóságsók sokadik virágzását éljük. A tévében semmirekellő, buta paprikajancsik ugrálnak, akiket azért fizetnek, hogy a lehető legtöbbször csináljanak hülyét magukból. A nép meg vevő rá, mert egyszerű, konyhakész, bugyuta, nem kell rajta gondolkodni. Ez rendben is van, de míg sztárokat gyártunk ezekből a senkiházikból, a valódi követendő példák mellett egyszerűen elmegyünk. Most hoztam nektek egyet.

Lubics Szilviával többször „találkoztunk” az elmúlt évek során, mindig október 19-23. között a Bécs-Budapest Szupermaratonon. Azért idézőjelben, mert szinte kivétel nélkül egyféle szituációban akadtunk össze, amikor elfutott mellettem. Első találkozásunk emléke máig igen erősen él bennem: éppen a kiszabott távom vége felé jártam, sötétben „futottam” befelé Pozsonyba, amikor a biciklis kísérőm megszólalt, hogy jön mögöttünk valaki. Ez nem újdonság, rövid pályafutásom alatt soha nem előztem meg senkit, engem viszont annál többen hagytak maguk mögött. Ugye, az mindig gáz, ha egyéni futó hagyja ott az embert, mert hát ő mégiscsak sokkal többet megy és tessék. mégis gyorsabb. De hogy ez az egyéni még ráadásul nő is legyen, na ez végképp betette a kaput.

Szilvi azért érdekes jelenség, mert amellett, hogy kiváló atléta, diplomás, háromgyerekes családanya és ráadásul még csinos is. Mert ugye ott vannak az orosz meg német ultrafutók, akikről tudjuk, hogy nem normálisak és ennek tetejébe elég férfias teremtések is. De Szilvi más. Zavarba ejtően elszánt, határozott, és még kedves is. És ami a legfontosabb: spártai hős, sőt a magyar nők közül elsőként nyerte meg ezt az embertelen versenyt idén. A versenyzőknek Athénból kell eljutni Spártába, 246 kilométer teljesítésére 36 óra áll rendelkezésre. Kísérők, segítők csak meghatározott pontokon találkozhatnak a versenyzőkkel és mindenki akkor pihen, alszik vagy eszik, amikor akar vagy tud. És Szilvi nemhogy teljesítette, de meg is nyerte az idei versenyt.

http://www.origo.hu/sport/egyeb/atletika/20111005-lubics-szilvia-nyerte-a-spartathlon-ultramaratoni-futoversenyt.html

A legfrissebb Wellness magazinban megjelent vele egy interjú, mindenkinek ajánlom figyelmébe, aki amiatt vinnyog, hogy nincs ideje semmire, vagy lusta sportolni. Ha neki sikerül így szervezni az életét, nekünk, földi halandóknak is sikerülnie kell. Máskülönben még arra sem vagyunk méltók, hogy ő példát mutasson nekünk.
 

A szegfűszeges narancs készítése a kedvenc elfoglaltságom a karácsonyi készülődés közepette. Évek óta készítünk lakásonként legalább egy ilyen illatos narancsot, mert igazi karácsonyi hangulatot áraszt magából és nem mellesleg az egész lakás nagyon jó illatú lesz tőle. Nem kell hozzá más, mint narancs, egész szegfűszeg (egy narancshoz egy tasak) és valamilyen egyszínű fényes szalag, nekem a zöld és a piros tetszik a legjobban. Először átlósan rákötjük a szalagot a narancsra, majd elkezdjük kirakni szegfűszeggel, én először a szalag mellett szoktam, utána pedig a maradék részeken. Igazán bájos dísze a lakásnak ilyenkor és nagyon egyszerű elkészíteni.

A blog rövidke fennállása alatt még nem esett szó két egyedről, akik nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben. Ők felelősek a "lakás rogyásig van macskaszőrrel" kórképért, tekintve, hogy ők ketten macskák. Ebből következik, hogy én macskás vagyok, egy igazi macskás pedig mindenféle macskás tárgyat gyűjt. Például fülbevalót.

Az első kézzel készített, a Noé Állatotthon logóját ábrázolja. A második egy újságban volt ajándék, a következő kettő pedig Bijou Brigitte darab. Az utolsó pár (Simon's cat) még csak álom, de hamarosan az enyém lesz.

Amilyeneket még szeretnék (A jobb oldali elérhető itt):

Vasárnap nagyjából hat és fél órán keresztül cikkeket elemeztem, fél óra szünettel. A végére azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány, kénytelen volna SOS kávézást rendelni tesómmal, mert teljesen elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal. Fásult lettem, és ha az ember fásult, sőt éhes is, ráadásul még hideg is van kint, csúnya dolgok történhetnek a konyhában. Illetve a fenét csúnyák, csodálatosak. Mint ez itt.

Hozzávalók (4 személyre)

30 dkg száraztészta

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

15 dkg baconszalonna

20 dkg fagyasztott zöldborsó

3 dl főzőtejszín

só, bors

reszelt parmezán

A tésztát kifőzzük. A hagymát a fokhagymával és a csíkokra vágott baconnel megpirítjuk, majd felöntjük a tejszínnel, és azt a felére forraljuk. Ha majdnem kész, hozzáadjuk a borsót és pár perc alatt összefőzzük, sóval és borssal ízesítjük. Összekeverjük a kifőtt tésztával és megszórjuk reszelt parmezánnal.

Ez a recept Gordon Ramsay-től származik, a Csak könnyedén! című könyvéből való. Fel nem foghatom, miért kínálja kölyökmenünek, hacsak nem a „hogyan tömítsük el idejekorán a gyerekek artériáit” program felkérésére alkotta meg ezt az ételt. Egy gyereknek semmi szüksége zsíros tejszínre és baconre, egy bánatos, kimerült felnőtt nőnek annál inkább.

Mostanában olyan helyes karácsonyfadíszeket látok mindenhol, akár vásárokban, akár a különböző blogokban, és képzeljétek, hogy-hogy nem, a mi házunk táján (vagyis inkább az utca másik oldalán) is készül különleges karácsonyfadísz, méghozzá varrott.

Az ötlet Tilda mesés karácsonyi ötleteiből való.

Ami kell hozzá: karácsonyi mintás anyag, tömőanyag, kis kampó és madzag amivel majd fel lehet akasztani a díszt a fára. A művelet egy része varrógéppel is végezhető, de a tömés részénél mindenképpen kézzel kell csinálni. Egyébként nem bonyolult, egyedi és szerintem nagyon bájos, én már rendeltem vagy ötöt!

Most, hogy beindult a karácsonyi nagyüzem a konyhában, egyre többször fordul elő, hogy használt olaj marad a tepsikben, lábasokban. Bevallom én nem tudok mit kezdeni vele, hiszen egy csomó helyről lehet hallani, hogy a mosogatóba vagy a vécébe tilos beleönteni, mert dugulást okoz és elképesztő módon szennyezi a környezetet. A kukába önteni eszembe nem jutna, mert ha véletlen kilyukad a szemeteszsák, simán korcsolyapálya lesz a konyhából és persze jól széthordjuk az olajat a lakásban. Továbbá macskásoknak üzenem, hogy a cicák imádják az olajat, de iszonyat durva hasmenésük lesz tőle, tehát ne tároljuk az anyagot olyan helyen, ahol az hozzáférhető a macskák számára.

Jó, igen, én általában a vécébe öntöm az olajat. Fogadjunk, hogy nemcsak én csinálom ezt! Lekopogom száz helyen, de a hét év alatt még egyszer sem volt dugulás emiatt, pedig olaj fronton sokat szoktam kínozni szegény rendszert. Egyre gyakrabban sejlik fel előttem egy rémkép, hogy lehúzom a vécét az olajjal, majd az kiönt és kiszól a klotyómanó, hogy „a jó k…. anyját annak, aki ide önti ezt a szart” és őszintén nem is hibáztatnám érte. Gondolom, most hogy ezt bevallottam, záros határidőn belül várható egy ormótlan dugulás, de sebaj.

No de, legyünk felelősségteljesek és környezettudatosak: mit lehet tenni a használt sütőolajjal?

1. A MoL-nak volt egy remek akciója, ami december 3-tól újra elindult, mégpedig, hogy a benzinkutakon átveszik az összegyűjtött háztartási olajat. Ajándék flakont is adnak hozzá, ami megkönnyíti a tárolást. Karácsonyig egész biztosan eltart, remélem utána se szüntetik meg ezt a lehetőséget.

2. A fővárosi hulladékkezelő veszélyes-hulladék gyűjtő napokon (évente kétszer, nálunk például a jövő héten lesz) átveszi az összegyűjtött olajat, egyébként is átveszik, ha bevisszük.

3. Mikuka. Baromi jó kezdeményezés, azt nem tudom mennyire sikeres, vagy mennyire működik, a lényege, hogy társasházak igényelhetnek speciális tárolóedényt az olajnak, amit aztán ők rendszeresen ürítenek.

4. Biofilter Kft. nagyüzemben foglalkozik a használt sütőzsiradék begyűjtésével, de vannak lakossági átvevőpontok is, ezek többnyire FKF udvarok, ott lehet leadni a szajrét.

5. Személyes kedvencem: használt sütőzsírból készíthető madáreleség, persze csak olyanból, ami alig használt, tehát nem égett le és nem sült ki benne öt adag krumpli. A zsírhoz adjunk napraforgómagot, kukoricapelyhet, esetleg boltban vásárolt madáreleséget, egy rész zsír két rész mag arányban. Keverjük jól össze, formázzunk belőle gömböket vagy hosszúkás tömböket és tegyük a hűtőbe egy éjszakára dermedni. Másnap szúrjunk drótot a tömb tetejébe és akasszuk ki.

 Annak ellenére, hogy nálunk a környezettudatosság eléggé gyerekcipőben jár, ezek elég jó alternatívák, érdemes ennyit megtenni magunkért és a környezetünkért. Én elsősorban azért fogom megtenni, mert egyre jobban félek a klotyómanótól. De azt hiszem a motiváció másodlagos, ha a cél nemes.

Az, hogy én ilyesmire vetemedem, visszavonhatatlanul és ordítóan jelzi, hogy válság van. Tudniillik, amióta felismertem, hogy a hajam alapvetően seszínű, óriási gondot fordítottam rá, nem kevés pénzért. Egy ideig szőke volt, most pedig nagyon szép barna-vörös árnyalatú. És igen, horribilis összegekért csinálták, elég jó fodrászatokban. Amikor már egyre nagyobb terhet jelentett a dolog, először elkezdtem kevesebbszer menni, ami azért elég gáz, mert egy két hónapos lenövésre nem nagyon van mentség. Ráadásul ennyi idő alatt a formáját is kinőtte. Legutóbb augusztus végén festették, és ma szántam rá magam az otthoni bűvészkedésre, képzelhetitek hogy nézett ki már a hajam. Ha az anyagi részét nézzük a dolognak, a legdrágább festéket vettem meg a boltban és ez kb. az ötöde annak, amennyiért a fodrász csinálta. Tehát papíron 80%-kal csúnyább leszek a festés után. Ha meg nem akkor marhára megéri.

Most ahogy ezeket a sorokat írom, a cucc a hajamon, és hamarosan le kell mosni. Eléggé be vagyok szarva. Egyrészt a kézügyességem olyan, hogy nincs is, másrészt hitem se sok van. Szerencse, hogy odakint röpködnek a mínuszok, majd beszerzek valami menő sapkát, ha rosszul sülne el a dolog. Egyébként ez egy nagy lutri, mert rátesznek egy csajt a dobozra, akinek tök szép a haja, te meg azt gondolod ez jó lesz, mert a tiéd is ilyen színű. Viszont a doboz hátoldalán cselesen ott van, hogy milyen hajból milyen lesz. Aztán vagy beválik, vagy nem.

Amit használtam: L’Oréal Excellence Créme 4.54 (2499 Ft)

Kezelhetőségből jeles, könnyű összerakni, nem csöpög, csak ha bénán csináljuk (igen, nálam csöpögött), és az illata is jó, bár ez aztán baromira nem fontos. Minden van a dobozban, ami a festéshez kell. Összességében nagyon jó ez a festék.

Ez most egyáltalán nem egy olyan reklám, hogy látja ilyen egyszerű, csak három lépés és gyönyörű lesz, majd jön a fickó és viszi a csajt a randira. Én tényleg béna és bátortalan vagyok, ha ilyen otthoni ügyeskedésekről van szó. De lássatok csodát, sikerült! És tök jó lett. Követve a fenti analógiát, miután nem lettem 80%-kal csúnyább, marhára megéri a dolog. Igaz, összekentem pár dolgot a festékkel de azt le lehetett mosni. Most már csak az ember kellene, hogy elvigyen randira.

Szóval legyetek bátrak és próbáljátok ki az otthoni festést, mert olcsó, mégis jó, plusz hatalmas sikerélmény, ha jól végződik a művelet. Ezt a márkát bátran merem ajánlani.

Avagy hogyan lesz egy 25 éves lányból 60 éves férfi?

A gerincproblémának ugyanaz az előnye, ami a hátránya: nincs rá gyors gyógymód, sőt olyan gyógymód sincs, ami működne a kedves beteg aktív közreműködése nélkül. Ennélfogva ez egy tipikus úszol, vagy megfulladsz helyzet.

Az egész 11 éves koromban kezdődött, amikor is egy év alatt kb. 13 centit nőttem. Addig a deformitás nem látszódott, mert engem könnyebb volt átugrani, mint megkerülni. Aztán megnőttem és mindenki azzal kezdett cseszegetni, hogy „miért nem húzod ki magad”, meg hogy „ne rejtegesd a cicidet”. Ez évekig így ment, mindenki mondta a magáét, én meg csendben mondtam, hogy bekaphatják. Ugyanis ha akarom, se tudom kihúzni magam.

Aztán évekkel később a párom kézsebészével beszélgettem a hátfájásomról, majd mellesleg megjegyezte, hogy ez egy eléggé jól látható Scheuermann, csoda, hogy még senki nem mondta eddig. Megröntgenezte, mutogatta a csigolyák deformitását én meg arra gondoltam, hogy ez csodálatosan ki van találva. Lefogadom, hogy a kevés akaraterővel rendelkező embereknek jutnak az olyan bajok, amik kőkemény kitartást és munkát követelnek, máskülönben nem lenne poén.

Jelenleg ott tartunk, hogy van egy oldalirányú és egy előrebukó ferdülés egy ferde medencével párosítva. Amikor a gyógytornászom meglátta a gerincemről készült felvételt, azt mondta, hogy ha nem állnék itt előtte és nem lenne rajta a nevem a képen, azt mondaná, hogy ez egy 60 év körüli férfi gerince. Azóta sem kérdeztem rá, hogy miért lényeges a férfi. A dolog nem az anatómia vagy a kórkép miatt érdekes, hanem azért mert most még mindig lehet tenni ellene, akármennyire szar a helyzet. Mert félreértés ne essék, a helyzet eléggé szar.

Éppen ezért olyan csodálatos dolgok kaptak főszerepet az életemben, mint a gyógytorna, a manuálterápia (jóvan, tapogatós ember) és különböző sportok, mint a spinning vagy az úszás. Aztán arra gondoltam, hogy ha már én vagyok az, aki „elszenvedi” ezeket a jó kis kínzásokat, hátha hasznos lehet másoknak is, hogy hol tartják a legjobb spinningórát a városban, hol lehet úszni, ha az embernek elvei vannak és nem a Komjádiba akar menni, vagy milyen a jó gyógytorna.

Úgyhogy a blog egyik része a fenti téma köré fog épülni, remélem azok, akik hozzám hasonló helyzetben vannak, találnak itt egy-két hasznosítható tippet.

Az első tanács: dobjátok ki az irodai széket az ablakon. Aki ülő munkát végez és van rá lehetősége, üljön fitball labdára. Aki ezt kineveti, úgyis megemlegeti még egyszer. Azt gondolom, hogy ilyen helyzetben részben a munkaadó felelős azért, hogy az alkalmazott normális körülmények között tudjon dolgozni, és igen, egy hátfájós ember esetében a megfelelő ülőalkalmatosság legalább annyira fontos, mint a világítás vagy télen a fűtés. Tehát akár még be is lehet próbálkozni a főnöknél, hogy a cég finanszírozza meg a projektet. Ki tudja, lehet, hogy titkon a főnök is hátfájós.

Azonban nem mindegy hol szerezzük be a labdát, mert sajnos a nagy sportboltokban elég sok szart árulnak, és mivel csak egy-két darab van kiállítva, igazából nem tudhatod, mit veszel. Sokszor ráadásul az ilyen labdák kemények és nem megfelelő anyagból vannak. Ezért érdemes speciális szakboltokban vagy gyógyászati segédeszköz boltokban keresgélni. Egyrészt jobban értenek hozzá, másrészt a minőség is garantált, még ha drágább is a labda. Nagyon fontos: a gimnasztikai labda és a fitball labda nem ugyanaz!

További infó a labdáról: http://www.fitball.hu/index.php?page=fontos_infok#kezeles

A hely, amire én esküszöm: http://www.thera-team.hu/termekek.php?category=thera-bandhasadasmentesabsfitnesslabdaajandekdvd-vel

Tudjátok, nem vagyok divatguru. Eligazodom a divat világában, a nővéremet remekül tudom öltöztetni, sőt a sminkeléshez is értek, de azért nem tartom magam spílernek. Éppen ezért soha nem gondoltam volna, hogy egyszer olyan cipőbe vagy ruhába botlok, amely láttán legszívesebben kitépném az összes hajam. Pedig most ezt a helyzet.

A történet körülbelül két hónapja kezdődött, amikor a kolléganőm visszajött dolgozni pár év szülési szabadság után. Ismertük egymást, de ugye nem töltöttünk sok időt együtt, így nem is figyeltem hogyan öltözik. Aztán elkezdett rendesen dolgozni és nekem a visszatérésének harmadik percében feltűnt a cipője. Esküszöm, sírni tudtam volna.

Ez egy bokacipő, szerintem pont ezt hordtam általános iskola hetedik osztályában. Nem ilyet, hanem ezt. Ráadásul formátlan, szögletes lapos orra és tömbsarka van, amiről valószínűleg hiányzik valami alkatrész, mert a kövön olyan hangja van, mintha villát csikorgatnál a tányéron. Ezen felül a cipő felső része úgy néz ki, mintha korábban az egész egy magas szárú csizmának a része lett volna, csak valaki ügyes és okos levágta a szárat egy ollóval. Tehát a cipő metszése felül teljesen szabályos és egyenes, és ahogy látom nincs beszegve. Szóval ezennel úgy döntök, hogy szegény pára korábban csizma volt, főleg, hogy a csajnak van egy rendes csizmája, ami kísértetiesen hasonlít erre a cipőre.

Félreértés ne essék, nem azért hordja ezt a cipőt, mert másra vagy jobbra nincs pénze, ez teljesen biztos. A stílus és/vagy a szépérzék teljes hiánya szükséges ehhez az orvtámadáshoz, amitől majd’ két hónapig minden áldott nap majdnem kiégett a szemem. Szerencsére már átváltott a csizmára, de ez is csak egy fél fokkal jobb.

A cipő jellemzőihez társul még, hogy a csaj úgy megy, mint egy kacsa, és elég sokszor idegesítően viselkedik. Olyankor mindig arra gondolok, hogy letépem a lábáról azt az ocsmány cipőjét és a sarkával fejbe verem.

Próbáltam a neten keresgélni valami példát, de amikor beírtam a keresőbe, hogy ’ronda cipő’ vagy ’ronda olcsó cipő’, inkább extravagáns és/vagy nehezen hordható darabokat dobott a gép. Sehol egy ideális ronda cipő a világhálón, nekem meg minden nap ezt kell néznem. Később átváltottam angolra és találtam egy hasonló férfimodellt. Na ezt képzeljétek el kisebb, női változatban, egy ormótlan varrással a közepén.

Hát ennyi a ronda cipő története. Egész egyszerűen ocsmány, de komolyan. Sokat gondolkodom mostanában, hogy vajon ilyen esetekben lehet szólni? Mármint ebben a helyzetben nyilvánvaló, hogy nem ártatlan ballépésről van szó, hanem ez a csaj túlságosan komolyan veszi magát ahhoz, hogy normális cipőt hordjon. De vajon lenne értelme megpendíteni, hogy az a rondaság a lábán maga Lucifer cipő alakban?

Ez egy napló.

Egy olyan csaj naplója, aki annak idején az otthoni Hajdu mosógép öblítőtartályából kiporszívózta a mosóport.

Egy olyan csaj naplója, aki egyszer porcukorba forgatta a halszeleteket liszt helyett, és ezt csak akkor vette észre, amikor már majdnem az összes kisült.

Egy olyan csaj naplója aki valahol, valamikor elfelejtett felnőni, jó és rossz értelemben egyaránt. Most itt van az ideje.

Az elengedhetetlen tartozékok:

1 db férfi

2 db macska

1 db csodás de már kissé lepukkant lakás

1 db súlyos gerincprobléma

egészséges adag szarkazmus

Felfedezek, kipróbálok és azt megosztom veletek.

Életmód. Gasztronómia. Gerinctorna.