Amióta itt olvastam a helyről, mindenképpen szerettem volna megkóstolni a híres-neves leveseket. Ebből a szempontból kapóra jött a betegség, mert ugye egy betegnek mi segíthetne jobban, mint egy jó leves (persze az igazi, az anyuka húslevese lenne, de ugye az bizonyos kor felett sajnos már nem mindig áll rendelkezésre).

Aztán tegnap végre kaptam egy tárkonyos csirkeragu levest és egy caprese bagettet. A leves tényleg kiváló volt, a bagett inkább csak jó, de mindenképpen tudnak valamit a Levesben. A párom elmondása alapján ebédidőben kígyózó sor alakul ki a hely előtt. Pedig még honlapjuk sincs. A Kálvin tértől a Szabadság híd felé jobb oldalon található, egy ilyen menü 790 Ft, csak leves pedig 450 Ft.

Ez a szó akár még kellemes dolgot is takarhatna, például gőzben párolt hal vagy gőzfürdő, de sajnos itt egy egészen régi szokásról van szó, amire azért kényszerültem, mert a főnököm tegnap kihajított az irodából, mondván, hogy megfertőzök mindenkit (tehát miattam egy percig sem aggódott). A szitu egyszerű: ha sokáig nem szólalok meg, teljesen elmegy a hangom, ez különösen mulatságos, amikor e betűvel kezdődő szót szeretnék kiabálni. Például tegnap reggel azt akartam mondani a páromnak, hogy „az az enyém” és egy árva hang se jött ki a torkomon, ő meg a térdét csapkodta a röhögéstől.

Napközben aztán értekeztem Anyuval, aki egyből javasolta, hogy gőzöljek. Egyből eszembe jutottak azok az esték, amiket három paplan alatt töltöttem a fürdőszobában egy dézsa kamillás forró víz társaságában, miközben felső takaró sarka kivétel nélkül mindig megpörkölődött (ha nem meggyulladt) a csúcskategóriás szovjet hősugárzótól.

Amikor gyerek voltam, nyilvánvalóan azért utáltam gőzölni, mert égette a fejem a gőz. Most azért is utálok, mert az elejétől a végéig nekem kell megcsinálni és úgy még gázabb, mint ha csak hívnak én meg bedugom a fejem a gőzbe. 

No de, mivel elvileg felnőtt ember vagyok, megértem, hogy ez a hasznomra válik. Nézzük mi kell hozzá:

1 nagy széles és nem túl magas lábas, még jobb, ha van zománcos lavór

Kamillavirág

2 törölköző (ezt terítsük közvetlenül magunkra)

2 meleg takaró, amit magunkra tudunk borítani

1 Bogy, aki a rakás tetején trónolva élvezi a kilátást (ez opcionális)

Sajnos igazi zárlatveszélyes, hézagosan fedett hősugárzót nem tudtam felkutatni, pedig úgy lett volna az igazi.

A lényeg, hogy minél jobban zárjuk le a takarókkal a "sátrat", hogy ne szökjön ki a gőz, és hajoljunk minél közelebb az edényhez, hogy a forró gőz érje az arcunkat. Nem kellemes, sőt néha fájdalmas, de megfázás esetén használ.

Igazából nem tudom, hogy használt-e. Továbbra is azt érzem, hogy valahol mélyen van az, aminek fel kellene jönnie, de a gőzöléstől ez nem lett jobb, úgyhogy asszem ez a projekt most ennyi volt. Marad a lándzsás útifű meg a Neo Citran.
 

Nem tudom pontosan mikor találkoztam először a József és a színes szélesvásznú álomkabát „hirdetésével” a Madách Színház utcafrontján, de azonnal megfogott a címe. Előtte nem hallottam a darabról, nem is tudtam, hogy Webber írta, de minden alkalommal jót mulattam a címén. Egy idő után elkezdtem fűzni a páromat és a nővéremet, hogy valaki jöjjön el velem megnézni a darabot, de mindketten elzárkóztak, mondván már a címe is hülyeség. Nos, karácsonyra kaptam két színházjegyet Szilvitől (szerintem azért, hogy ne neki kelljen jönni végül), így a párom lett az áldozat.

A JÓZSEF MUSICAL...

Andrew Lloyd Webber és sok éven át vele együtt dolgozó alkotó társa, Tim Rice szövegíró kollégiumi szobatársakként találtak rá a József témára. Felnőttpukkasztó, szertelen művet alkottak belőle, amely 1967-ben oratórikus formában került színre. Már ebben a verzióban is halmozta a sikereket. "Felnőtt" színpadon, kibővítve, 1972-ben az edinburghi fesztiválon mutatták be. Webber végül is fittyet hányva a színpad törvényeinek, egymást követő dalok laza szerkezetű sorában meséli el a kiválasztott fiú történetét, akinek kitaszítottsága és felemelkedése a megbocsátás és a tolerancia nagy példázata.

A darab bejárta a világ nagy színpadait és mindenütt hatalmas sikerrel játsszák.

Webber áradó melódiái, szellemes, friss stílusváltásai remek, szórakoztató, ironikus és ugyanakkor ihletett, katartikus élményt nyújtanak.

(http://madachszinhaz.hu/jozsefmusical/?szinop)

Nagy bánatomra nem Nagy Sanyi volt a címszereplő, hanem Puskás Peti, de meg kell mondjam, egészen kiválóan játszott. Nem emlékszem pontosan mikor és melyik tehetségkutatóban tűnt fel, de hála a jó égnek nyoma nincs a tévés ugrálásnak, igazán jó musicalszínész lett Petiből.

A mesélőt alakító színésznőt nem ismerem, de első hallásra nagyjából olyan, mint Janza Kata fiatalabb kiadásban, ugyanúgy kiabál, és szerintem erőszakosan énekel. A párom nagyon díjazta a művésznőt, mert a jelmeze igencsak kiemelte a domborulatait (tényleg jól nézett ki a ruha is meg a csaj is), és a többieknek tetszett, szóval nem kukacoskodom. Én Janza Katát sem szeretem, de ettől még kiváló musical színész ő is.

És kééérem, az attrakció, amire mindannyian vártunk: Vastag Csaba volt a Fáraó. Igen, az a Vastag Csaba, aki tavaly megnyerte az X-Faktort, aki úgy tudja tartani az alsó ajkát, hogy minden lány azonnal ledobja a bugyiját, és aki egy utolsó paprikajancsi, ezt most már biztosan kijelenthetem. Kezdjük azzal, hogy annyi színész közül persze neki krepált be a mikrofonja és volt kénytelen kézi mikrofonnal énekelni. Sajnos nem tanították meg neki eléggé, hogyan kell mikrofonba énekelni (vagy a hangosítás volt szar), mert rezonált az egész, és sokszor úgy tűnt túl közel tartja a szájához a műszert. És a slusszpoén pedig, hogy kilátszott az alsógatyája a jelmezből, amit én észre sem vettem volna, de hála a párom éles szemének, még ezen is jót mulattunk. Nagy szerencse, hogy a Fáraó szerepe inkább egy zárójeles betét, nem pedig hangsúlyos elem, mert ez a maníros bohóckodás rendkívül nevetséges volt. Az meg még inkább, hogy tupírozott hajú nyanyák éljeneztek, amikor Vastag Csaba kacsintott egyet.

Maga a darab nagyon jó volt, vicces, lendületes és jól összerakott, de legyen más a Fáraó (szerencsére van még három lehetőség, bár az egyik Gáspár Laci). Mindenki maradjon a kaptafánál, Vastag Csaba nézzen delejesen és biggyessze az alsó ajkát. De semmiképpen ne lépjen föl színházban.

(P.s.: ha jól tudom Muri Enikő is a Madáchban próbál, arra kíváncsi leszek, mit sikerül kihozni belőle).

A vírusos támadásnak lett egy összeadva semleges (tehát egy pozitív és egy negatív részből álló) végkifejlete: ledobtam két és fél kilót, de cserébe a gyomrom megmakacsolta magát, gondolom nem tetszett neki, hogy három napig Nestlé Fitness gabonapelyhen és teán éltem. Úgyhogy most joghurtot kanalazok.

Eszembe jutott, hogy ha az embernek fáj a gyomra, mindenki azt mondja, hogy egyen joghurtot vagy kefirt. Nos, én egyiket sem szeretem. Na jó, a kefir levesben, rakott ételek tetején igen kellemes, de magában egyáltalán nem, a joghurt meg még rosszabb.

Az első problémám az, hogy hányingerem lesz az erdei gyümölcs-tejtermék keveréktől, ez igaz joghurtra, turmixra és minden hasonlóra és sajnos a banános dolgoknál ugyanez a helyzet. Azt nem tudom, hogy ez a reakció azért van, mert nem vagyok hozzászokva ezekhez az ízkombinációkhoz, vagy tényleg létezik olyan, hogy a gyomrom nem bírja.

A második pedig az, hogy a joghurt márkájától, jellegétől és ízétől (amennyiben nem banános, epres vagy erdei gyümölcsös) függetlenül egyszerűen rossz érzés megenni.

Emlékszem amikor az emésztési zavarok kezdődtek, nagyon ráálltam a Danone meggyes joghurtra, mert azt meg tudtam enni, de abban meg mindenféle színezék meg válogatott gumi van, ráadásul nehéz a doboza, ami egy jó nagy átverés.

Aztán jött az Activia, ami hiperszuper, mert ilyen lószart meg olyan kultúrát tartalmaz, aztán egyszer futóversenyen mondta egy masszőr, hogy bifidus essensis minden joghurtban van (akkor még ezzel nyomult a Danone, később váltott actiregularisra – basszus ezt leírni sem egyszerű).

Amikor elegem lett a rengeteg reklámból meg tudományos emésztésből, áttértem a Spar biojoghurtjára, még jóval azelőtt, hogy Ördög Nórika belevigyorgott volna a kamerába, mikor még zöld volt a csomagolása. Ebből a natúrt és a müzliset szoktam enni ha nagyon muszáj, de ez sem ízlik igazán.

Szóval én tényleg próbálkozom, de bármikor joghurtot eszem, koncentrálnom kell, hogy ne akarjon visszajönni. Így nem tudom mit válasszak. Elfogadva azt, hogy nem szeretem a joghurtot kutassam fel az emésztési problémák leküzdésére javasolt egyéb ételeket és keverjem kásába a zabkorpát, vagy egyem továbbra is és majd megszokom, habár sok év alatt sem sikerült?
 

Miután heteket töltöttem azzal, hogy napi szinten elmondtam a kolléganőmnek, hogy

a)      életemben kb. ötször voltam lázas,

b)      ez a langymeleg takony idő veszélyes,

c)      nem voltam beteg amióta a cégnél dolgozom (két éve),

tegnap éjjel/ma hajnalban arra ébredtem, hogy maga Lucifer költözött be a torkomba és…és lázas vagyok, mint a picsa. Én inkább tipikus férfibetegnek számítok, nagyon tudom sajnálni magam, főleg a láz miatt, ráadásul olyan magasra felszökött, hogy lázálomban töltöttem az egész rohadt éjszakát.

Kezdődött azzal, hogy a párom késő este csendben jött haza, én meg arra ébredtem, hogy valaki matat odalent, erre felhívtam, hogy merre járhat és persze kicsöngött a telefon a lakásban. Ezután zokogva elkezdtem ütni a mellkasát, hogy hogy tehet ilyet velem (a még autentikusabb hatás kedvéért nyakig be voltam bugyolálva egy plédbe és a rendes takarómba), hogy rám hozza a frászt.

Aztán később azon zokogtam, hogy én nem ezt érdemlem (igaz) és nem csináltam semmi rosszat (igaz), de a legdurvább még csak ezután jött.

Steve Jobs életrajzát olvasom egy ideje és a harmadik álmom az volt, hogy egy laptop előtt ültem és nem volt PDF generáló telepítve rá, vagyis nem találtam. Ezért benyúltam a képernyőbe és belül kezdtem el keresni az alkalmazást, majd bemásztam a számítógépbe és ott találkoztam Jobs-szal aki éppen körbe-körbe táncolt virággal a hajában.

Persze ötpercenként változott az érzékelésem a „Srácok, hiiideg van” és a „Megőrültél, megfővök, kész szauna ez a hely” között, de a macskák becsületére legyen mondva, nagyon jól tűrték az örökös helyváltoztatást.

Egyébként nagyon nincs ínyemre ez a helyzet a nyilvánvaló kellemetlenségeken túl sem. Ugyanis mindig is büszke voltam arra, hogy nem vagyok mainstream beteg, vagyis általában nem érintenek azok a járványok, amik télen szoktak tombolni.

Egy szó mint száz, most tea van (gyömbértea) és sorozatmaraton (Nyomtalanul, Jóbarátok).

*Ezt Apu szokta mondogatni ha beteg, tapasztalataim szerint segít.

Azt már a pilatesről szóló posztban tisztáztuk, hogy nem vagyok egy kecses alkat. Ennek ellenére úgy döntöttem benevezek egy Body Art órára, hátha ezen az órán végre lesznek vázák.

Body Art a leírás szerint: Az elme és a test tökéletes összhangja, amely a Jing és a Jang, az erős és a gyenge oldal egyensúlyát célozza meg. A jóga, a japán Do-In-ból vett elemek, a tai-chi erőelemeit, mozgásformáit ötvözve a stabilitást, az egyensúlyt és az erőt hangsúlyozza. A légzés által irányított energiák, energia mezők felszabadítása tökéletes összhangban van a mozgással.

Body Art szerintem előzetesen: feszes fekete ruhába öltözött vékony hosszú szőke hajú lányok színes szalagokkal rohangálnak körbe-körbe a teremben.

Body Art szerintem az óra után: hááát, leginkább jóga, amikor tekersz a dévédén. Nyújtsd ki, húzd be, feszítsd meg, lélegezz, mindez olyan gyorsan, hogy csak nyomokban tudtam követni. Úgy éreztem magam, mint Clark Griswold az Európai vakációban, amikor tanulja a pados táncot.

Az én saram, hogy nincs testtudatom és olyan merev vagyok, mint Orbán Viktor arca, amikor értesült az Európai Bizottság tegnapi döntéséről. Ráadásul a többiek valahogy meg tudták érinteni amit meg kellett, a földön tartották amit kellett…én meg nem. És ettől nyomorultul éreztem magam, ennek tetejébe a legelső sorban álltam a tükörnél, ami szerintem nagyítós.

Nem esett jól, nem nyugodtam meg és én voltam a legnagyobb a teremben. Már megint ott tartunk, hogy ez a mozgás nagyon távol áll tőlem, de elvileg ez használna a legjobban. Ja, és mellettünk a nagyteremben az én imádott zumbaórám ment, ahol egykor én voltam az egyik ász, de egy darabig semmiképpen nem mehetek, mert fáj tőle a derekam. A francba is!
 
Tegyük hozzá, egyébként is elég rossza napom volt tegnap, tehát a békasegge hangulatom nem teljes egészében a Body Artnak köszönhető, de tény, hogy nem volt egy kellemes élmény. A pilatest viszont folytatom.

Itt voltam: Life1 Wellness

Ennyiért: 1390 Ft (1 alkalom aerobik)

Edző: Fincza Erika
 

A sok disznótoros mellé valahogy adta magát a főzött kakaó. Tudjátok az a fajta, amit a kávézókban Nagyi habos kakaójának hívnak és elkérnek érte egy csomó pénzt. Pedig otthon is el lehet készíteni, pofonegyszerű, csak egy jó recept kell hozzá.

Hozzávalók (2 személyre)
0,5  liter tej
2 púpozott teáskanál holland kakaópor
4 teáskanál barna cukor, vagy demerara cukor

Ízesítés: vanília (forralhatunk vaníliás tejet is), csipet fahéj, esetleg chili (persze külön-külön).

Horváth Ilona szerint akár tojássárgáját is keverhetünk a kakaóba sűrítés céljából.

Hagyományos módon elkészítve felforraljuk a tejet, egy bögrében kevés hideg tejben elkeverjük a kakaót és a cukrot, majd ezt vegyítjük a forró tejhez és habverővel keverjük.

A másik módszer, hogy tejhabosítóval melegítjük fel a tejet amibe előzőleg belekevertük a cukrot és a kakaót.

A kész forró kakaót bögrékbe merjük és tejszínhabbal megkoronázzuk.

Nagyon nagy szerencse, hogy nem diétát fogadtam erre a hónapra, hanem azt, hogy nem eszem szemetet. Racionálisan megközelítve a dolgot, egy olyan kaja, ami cirka 60 órával az evés előtt még röfögött, semmiképpen nem tekinthető szemétnek. Meg egyébként is vérhez csak évente néhányszor jut az ember.

Idén történt meg először, hogy a friss disznóságokért nem kellett megdolgoznom, ellenben most beteg is lettem, ahogy kell. Amióta az eszemet tudom vágtunk disznót, amíg Tata élt, évente többet is, majd utána csak egyet-egyet, míg végül bérfőzőasszonyokká és bérzsírsütőkké avanzsáltunk az ismerősöknél. Az igazi házi disznótornak olyan különleges bája van, amire mindig szívesen emlékszem vissza.

♥ hallomásból tudom, hogy Tata egyszer megbökte a szeme alatt Déditatát (az apósát) amikor a disznó elmozdult közvetlen a szúrás előtt. Az öreg csak annyit tudott mondani, hogy hinnye!

♥ Tata nem igazán tudott jól szúrni. Akkoriban még nem volt kábító meg ilyesmi, a tök éber disznót kellett volna megbökni egy jól irányzott mozdulattal, de ez soha nem sikerült. Egyszer valami szögbelövővel próbálkozott elkábítani a jószágot az ólban ahová Apu bezárta őt egy szomszéddal, de a disznó megvadult és kergette őket körbe-körbe az ólban.

♥ egyszer úgy alakult, hogy Apu fogta egyedül a 150 kilós disznót, mert a bajtársa zavarában (félelmében) elvonult megnézni, hogy be van-e csukva a kapu. A disznó veszettül rángatózott, Apu falfehér volt, majd Anyu kirontott a konyhából kezében a fakanállal, és kiabált, hogy „csináljatok már vele valamit, hát nem bírja a konfliktusokat!” – itt Apura gondolt, nem a disznóra.

♥ A bérdisznóvágásokon valahogy mindig olyan hentest fogtunk ki, aki engem feltétlen hozzá akart adni a fiához vagy egyéb férfi rokonához, de cserébe mindig segíthettem tölteni a kolbászt meg a hurkát. Viszont volt egy csomó perverz hentes, az egyik például megette a disznó szemét (az egyiket, a másikat Apu berakta a saját szeme helyére és úgy riogatta a többieket).

♥ egyszer piros műkörömmel felszerelkezve gyúrtam a kolbászt és mindenki azt várta mikor jelentem be, hogy egyet elhagytam. Nem értem mit paráztak, a piros masszában úgyse tűnt volna fel senkinek.

♥ egy bérvágáson a hentes jól megszívatta Aput meg a házigazdát, hogy elsózta a hurkát, mert csak a tetején maszatolta el a sót. Apu nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy „ez kurva sós”.

♥ az évek során marékszám ettem a töltenivalót, meg a sajt hozzávalóit, de soha egyszer sem voltam tőle beteg, igaz minden vágáskor ebéd után sorba álltunk Anyunál a Dipankrinért.

♥ minden évben nagyjából hajnal fél 7-kor (a második kör feles után) az összes diplomás, aki körbeállta a hentest és a malacot, meggyőződött róla, hogy egy disznót bárki könnyedén le tud ölni és fel tud dolgozni, ha rendelkezésre állnak megfelelő szerszámok és egy anatómia könyv.
 
♥ a hiperszuper kábító, ami EU-konform meg minden, még egy rohadt évben se működött rendesen. Vagy nem volt áram alatt (!), vagy nem illeszkedett, vagy a disznó nem volt kegyes rendesen várni, míg megcsapja az eszköz.

♥ egyszer Kati (a háziasszony ott, ahol bérsegítünk), úgy döntött, jó lesz műanyag vödörbe szedni a frissen kisült zsírt. A vödör persze rövid úton kilyukadt és Kati örül, hogy minden lábujja megvan.

A hűtőben most olyan finomságok sorakoznak, mint abált szalonna, kenőmájas, hurka és kolbász. Tegnap még kakaót is főztem a fíling kedvéért.

Tipp a gyomorfájás leküzdésére (itt már túl vagyunk azon, hogy nem kellett volna annyit enni): Dipankrin (a Bilagit nekem nem vált be), 1 pohár vízben egy teáskanál szódabikarbóna, négykézláb macskapóz gyakorlása (homorú-domború hát, és tényleg segít).
 

Az idei első könyvélményemet bátran ajánlom mindenkinek, aki a boltban remegve nyúl a belga vajért a hűtőpultba, nagyon szereti a Julie és Julia című filmet vagy egyszerűen csak nagyon szeret főzni.

Kathleen Flinn gasztronómiai újságíró egy szerencsétlen elbocsátást követően úgy dönt, ideje megvalósítani régóta dédelgetett álmát, hogy szakácsművészetet tanuljon és diplomát szerezzen a leghíresebb szakácsiskolában, a Le Cordon Bleu-ben, Párizsban. „Miz Flín” franciatudása és konyhai tudása hagy némi kívánnivalót maga után, éppen ezért óriási kihívás számára, hogy megfeleljen a neves oktatóknak és saját magának egyaránt.

A kalandos tanulás mellett minden fejezet végén találunk néhány ínycsiklandó receptet, a legtöbb az iskolában az adott héten tanult étel leírása, de megtaláljuk köztük Kathleen saját kedvenceit is. Nem mondom, hogy a könyv olvasása közben ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy egész gyöngytyúkot csontozzak, de a két órás spagettiszósz, a sütőben sült paradicsomból készített pizzaszósz és a hússal töltött hús receptje igencsak felkeltette az érdeklődésemet.

A könyv végén kiváló alapreceptek találhatók, például hal- és húsalaplé, vajas tészta és hamis briós.

Eredeti cím: Kathleen Flinn: The sharper your knife, the less you cry
 

♥ spinning óra

♥ pilates óra

♥ Bogyi tántoríthatatlan segítsége az otthoni tornában (a hasam jelenleg úgy néz ki a sok dagasztástól, mintha masszív övsömöröm lenne)

♥ vasárnapi brunch két főre

♥ végre vettem egy sapkát, ez a Nem majd, hanem most! parancsolat beteljesítése, bár egy hét kellett hozzá

♥ időben leszedtük a fát, szegény így egyedül töltötte a hétvégét a ház előtt, de szerencsére akadnak „sorstársak” is

♥ ez az első hónap, hogy nem kell megemelt közös költséget fizetni, igazán remek hír

♥ kiválogattam a nem kellő könyveket

♥ lefényképeztem az eladásra szánt cuccokat

Kihágások

@ kakaós csiga reggelire kedden

@ egy maracuja torta fele a Libri Kávézóban, igazából kényszerítettek, de nem magyarázkodom

@ nem kihágás, de előjött valami allergiám egy állítólag hipoallergén kézkrémtől

@ ez a nyugalom dolog nagyon nem megy, pedig már levendulás fürdőt is vettem, de túl meleg lett a víz és a szívem majd’ kiugrott a helyéből; ellenben a pilates órán tanult légzés segít

Lassan két éve lesz már, hogy kevés kivétellel minden munkanapon eléggé korán indulok dolgozni. Ennyi idő alatt kialakult az a kör, akikkel együtt szoktam utazni, némelyek rendkívül bájosak, mások idegesítőek, de olyanok is akadnak, akik megerősítenek abban, hogy nincs minden veszve ami engem illet, a helyzet lehetne sokkal rosszabb is.

Ott van a magas, hosszú hajú, tetovált srác, aki már március 1-jén rövidnadrágpólóban van, jelezvén, hogy eljött a tavasz. Valami miatt meg vagyok róla győződve, hogy ő a Rókus Kórházban dolgozik, ami nyilvánvalóan marhaság, hiszen a Blaháról körülbelül ezermillió helyre mehet még dolgozni.

Aztán van egy család, akiket ugyan már régen nem láttam, de attól még nagyon is emlékezetesek. Anyuka és két kislány, az egyik alsós, a másik meg óvodás lehet, a kicsi olyan rossz volt, mint a fene, de cserébe kis tündérbogár. Az anyuka mindig tök jól nézett ki annak ellenére, hogy nyilván baromi korán kellett kelnie, hogy két gyerekkel talpig cuccban már 7-kor a Boráros téren legyen (HÉV-vel jöttek, ezt tudom).

Aztán ott van a srác, akinek borzasztó az ízlése, ami a cipőket illeti, mert fehér varrott tornacipőt szokott húzni fekete elegáns nadrághoz. Minden áldott reggel angolt tanul a villamoson, azt sajnos nem tudom, hogy halad.

Aztán van egy másik család, anyuka, egy kislány és egy kisfiú. Meg persze anyuka barátja, Emil vagy Elek, nem emlékszem pontosan, illetve „apátok” is szóba szokott kerülni. A kisfiú tüneményes, egyszer láttam, hogy leült, majd egy idő után átadta a helyét az anyjának.

A temérdek iskolás közül figyelemre méltó két páros. Az egyik egy fiú és egy lány, amennyire meg tudom ítélni szomszédok vagy gyerekkori barátok, és a fiú nagyon szeretne sokkal többet a lánytól. Édesek. Aztán van egy testvérpár, ott a fiú nagy fülhallgatóval hallgatja a zenét és elég furcsán viselkedik, megkockáztatom, hogy autista vagy valami hasonló problémája van.

Két fickó a Nyugatinál szokott felszállni. Az egyik úgy néz ki, mint Deák Bill, sőt a hangja is olyan, mondjuk megvan mindkét lába, de akkor is. Ott szállnak le ahol én, és az utolsó megállónál minden áldott reggel cigarettát sodornak.

És ott van a nő. A nő akinek minden reggel hálás vagyok. Tudom, hogy ez borzasztó viselkedés, de nem ártok vele senkinek, mert semmit nem mondok ki. Csak örülök, amikor meglátom. Annak örülök, hogy akármi történik, előbb tépem ki az összes hajam, minthogy olyan legyek, mint ő. Minimum egy tízessel, de inkább többel idősebb nálam, olyan jelenség, mint ha egy napon kifakult képet néznél. Nincs semmi szín, semmi életkedv, semmi jele az életnek, mintha egy automata motor lenne az egész. Amikor őt meglátom rájövök, hogy megérte mégis kifesteni magam és nem olyan szörnyű a helyzet.

És én? Én vagyok a lány a széles piros táskával és a sárga vászonzsákkal, akinek néha szörnyen áll a haja, de tudjátok meg, az azért fordul elő, mert vizes hajjal fekszem le, és olyankor a párna a fodrászom.
 

A kecsességet, eleganciát igénylő mozgásformák (jóga, pilates, stb.) esetében mindig az volt a benyomásom, hogy ha ezeket az órákat porcelánvázákkal teli teremben tartanák, én lennék az a delikvens aki három jól irányzott mozdulattal összetöri az összes vázát. Vénségemre rá kellett jönnöm, hogy nincs meg bennem az a készség, hogy az ilyen mozgásokat természetes ráérzéssel tudjam művelni, ellenben a pilates például olyan, ami nagyon, de nagyon jót tesz nekem. Így úgy döntöttem vállalom az ügyeletes béna szerepét, aki nemhogy kinyújtani, de remegés nélkül megtartani sem tudja a lábát a levegőben.

Ismét a Life1 Wellnessbe mentem, Erika pilates órájára.

Amikor az ember új dolgot próbál ki, igyekszik magabiztosnak tűnni, nehogy a többiek (akik tényleg magabiztosak) azt higgyék, hogy ő valami utcáról beesett műkedvelő, aki azt sem tudja mi fán terem a pilates. Nos, ez nálam azonnal beborult, mert sietségemben az otthoni fekete tornanadrágomat vittem magammal, amiben a kettő (ebből másfél erősen szőrhullajtó) macskát számláló lakás igencsak macskaszőrös szőnyegén szoktam csinálni a gerinctornát. Tehát a nadrág inkább szürke volt, mint fekete, próbáltam kézzel kicsit lesimítgatni a bántóan fehér szőröket, de kb. mint halottnak a csók.

Aztán, ha ez még nem lett volna elég, lyukas volt az egyik zoknim, amit persze csak akkor vettem észre amikor levettem a cipőmet a teremben. Innentől kezdve már nem is próbáltam palástolni, hogy jobb napjaimon is csak a bokámat érem el, ha előrehajolok, gondoltam lesz ami lesz.

Az órát úgy tudnám összefoglalni, hogy a pilates pont az olyan embereknek a legjobb mint én, de nekünk megy a legnehezebben. Eleinte azt hittem, hogy Erika azért nem javítja ki a tartásomat, mert egyből levágta, hogy reménytelen eset vagyok, de az óra második felében már hozzám is odajött egy-egy gyakorlat közben. Szépen kijavított minden tartáshibát, aztán azt mondta, hogy úgy tartsam magam, én meg szinte azonnal szétestem, ahogy arrébbállt, pedig higgyétek el nagyon igyekeztem.

Az első és nagyon örömteli felfedezésem az volt, hogy míg az óra kezdetén lógó csirkeszárny-szerűen tudtam megtartani a levegőben a lábam (amikor csak tartani kellett, nem volt semmi gyakorlat), addig a vége felé már ki is tudtam nyújtani. A második pedig az, hogy a pilates baromi kemény dolog ám.

Az óráról jóleső fáradtsággal távoztam, konkrétan úgy éreztem magam mint akit jól megvertek, de állítólag ez normális érzés amikor mély törzsizomzatra dolgozunk, legalábbis anno ezt mondta a gyógytornász.

Itt voltam: Life1 Wellness

Ennyiért: 1390 Ft (1 alkalom aerobik)

Edző: Fincza Erika
 

A gyógytornászom által összeállított gerinctorna nagyjából 20 perces (talán nincs is annyi), viszont nagyon kemény, tekintve, hogy olyan helyeken épít izmot rajtam, ahol egyébként nincsen/nem volt.

A torna önmagában is nehéz, de nekem egy percig sem adatott meg, hogy az egyszerű gyakorlatsort végezzem csak úgy. Bogy Őrmester minden áldott nap tesz róla, hogy kb. 2 kilós plusz súllyal végezzek el minden gyakorlatot.

Tegnap például nélküle kezdtem el a tornát (mert ő éppen a hasát tömte), és később méltatlankodva vágatott ki a vécéből, amikor meglátta, hogy már hason fekszem. A tornát először hason, majd jobb illetve bal oldalt fekve, végül pedig háton kell végezni. Bogyi pedig készségesen alkalmazkodik minden testhelyzethez.

Amikor hason fekszem vagy a hátamra, vagy a lábamra mászik és elkezd dagasztani. Mivel a tornaruhám mindkét része bazi vékony, a legtöbbször nem a gyakorlat keménysége, hanem Bogyi karmai miatt nyögök vagy sikítok. A hason fekvő mozdulatok után, mell mellé helyezett kezekkel felnyomom magam négykézlábra, majd a sarkamra ülök nyújtani. Ezt háromszor kell megismételni, és ez a jószág kiváló egyensúlyérzékkel megáldva helyezkedik rajtam, ahogy végzem a nyújtást.

Amikor oldalra fordulok, természetesen le kell vennem (magától nem mászik le), majd vagy a lábamra ugrik (amit emelgetnem kell), vagy bebújik a „görbémbe” amikor felhúzom a lábam. Végül háton természetesen a hasamon fekszik és rendületlenül recseg, mert végig remekül érzi magát.

A végén majd olyanok leszünk, mint Dooley és Jerry Lee, megjelenünk cédén és kazettán.

Röviden és tömören, ahogy az imádott Irigy Hónaljmirigy mondaná: ezek a mongolok idióták.

A Wikipedia alapján a benti csoportos kerékpározást Jonathan Goldberg találta fel, az első spinning stúdiót 1989-ben nyitotta Kaliforniában. Azóta ez a sport számos követőt, sőt rajongót szerzett magának, manapság már Magyarországon sem ritka, hogy talpig biciklisnek öltözött, kopogós cipős emberek gyülekeznek egy-egy spinningterem előtt. A spinning fejleszti az erőnlétet és állítólag elég formás combokat és feneket lehet vele „összetekerni”.

Azt már tegnap is írtam, hogy a fizikális kondícióm a béka segge alatt minimum egymillió kilométerre van, tehát nem csoda, hogy eléggé beparáztam az első spinning óra előtt. A Life1 Wellness-be mentem egy sima órára (számomra a sima annyit jelent, hogy nem volt mellé írva semmi rövidítés vagy krikszkraksz). Az edző (Vallus Anett) nagyon kedves és segítőkész volt, segített beállítani a biciklit, vagyis az ülés és a kormány helyzetét, majd besatuzta a lábam a pedálba.

Nem voltunk sokan az órán, nagyjából nyolcan-tízen, én azonnal kiszúrtam egy talpig fehér iskolai kimosott tornaruhába öltözött srácot, aki nagyon hasonlított szerencsétlen általános iskolai fiú osztálytársaimra, abban az időben amikor az anyukák még nem jöttek rá, hogy a fehér tornacuccal csak a baj van. Na de, ez a srác tudott valamit, amit én nem.

Történt ugyanis, hogy Anett az óra kezdetén lekapcsolta a lámpákat és nagyon furcsa lilás fluoreszkáló fényt kapcsolt fel, innentől persze minden és mindenki világított, már persze akin volt valami fehér. A fent említett srác tetőtől talpig világított, mint Ross fogai, és az egész hangulat nagyon furcsa volt. Emellé jött még a zenei mix, amit Anett betett, esküszöm nagyon tetszett, de egész végig az járt a fejemben – már amikor kaptam levegőt – hogy életemben kétszer éreztem magam ennyire furcsán: amikor tetováltak, és amikor füveztünk Amszterdamban.

Az óra rendkívül kemény volt (amikor először ránéztem az órára még csak öt perc telt el, amikor másodjára, sajnos akkor is), de elsőbálozó lévén felmentést kaptam a nyeregből kiállás és a jumpok alól, ez nekem nagyon jól jött, mert így lájtosan is háromszor gondoltam, hogy le fogok fordulni a bicikliről. Azt hiszem a mentalitáshoz nehéz lesz hozzászoknom, mert az „és most jön a négyes jump” után következő „akard, vágyj rá” megjegyzést, mit megjegyzést, inkább felkiáltást, vagy hitvallást egyáltalán nem tudtam értelmezni, mondjuk addigra a zene meg a fények miatt már eléggé beszűkült a tudatállapotom.

Az órának pontosan akkor lett vége, amikor eldöntöttem, hogy agyvérzést kapok, de leszállás után sem lett jobb a helyzet, mert majdnem összecsuklottam mint egy bicska, de miközben ezt próbáltam megelőzni, kis híján magamra borítottam a biciklit amin ültem. A teremből kitámolyogva három méterrel a föld felett a lépcsőn lefelé még egyszer majdnem összecsuklottam. Még mindig elég beszívott állapotban voltam, átmentem a Corvinba elemért, és ott szólt ez a dal:



Aztán meg ez:



És én úgy éreztem, hogy ez maga a mennyország, ekkor éreztem először azt, hogy a spinning jó volt. Talán meg kellett volna várnom még egy Justin Bieber számot, hogy kiderüljön, vajon tényleg ennyire jó a fenti két szám, vagy teljesen mindegy lett volna, mit adnak, abba is beleszerelmesedett volna a fáradtságtól lelassult agyam.

A mozgás tehát hétfőre pipa, meglátjuk mennyire fogok szentségelni  reggel.

Jelentem, a tegnapi hullakimerültség után alig van izomlázam, csak lépcsőn felfelé érzem azt, hogy az a kevéske izmom eléggé elfáradt.

Itt: Life1 Wellness

Ekkor: Hétfő 17:30

Ennyiért: 1390 Ft (egy alkalom aerobik, semmi más nincs hozzá)

Edző: Vallus Anett (5/5)
 

Tegnapi ígéretemhez híven hozom nektek a januári témát, ez pedig nem más, mint az energia. A könyvben Gretchen is ezzel kezdett, és én is azért választottam ezt amiért ő, nevezetesen, hogy energia nélkül nem lehet semmit csinálni. Ha az ember úgy érzi magát mint egy élőhulla és napközben semmi más vágya nincs, mint hogy ledőljön egy fél órára, biztosan nem fog bioboltba zarándokolni, hogy tofut vegyen és nem fog odafigyelni arra, hogy felköszöntse a barátait születésnapok alkalmával.

Esetemben az energia téma nemcsak fizikális, hanem szellemi és érzelmi energiát is jelent. A fizikálissal még csak-csak megbirkózom, legalábbis remélem. Sőt, ebben a témában még csalni sem fogok, mert a gerinctornát elvileg minden nap kellene csinálni, tehát az első fogadalom elvileg minden nap óriási pipa, amennyiben ráveszem magam, hogy minden nap nyögjek 15 percet a földön. DE! Magamat egyenesben kicselezve, a mozgás fogadalmába nem tartozik bele a napi gerinctorna, hanem ezen felül kell kialakítani a programot.

A szellemi, érzelmi, lelki energia kérdésköre már sokkal nagyobb falat számomra. Hipochonder vagyok, ezen kívül általános és újrafeldolgozó aggódó, soha életemben nem volt még olyan, hogy ne gondoltam volna valamire és ha valaki arra kényszerít, hogy relaxáljak, hát kitépem a hajam. Na most, ezen szeretnék változtatni, mivel sajnos évek óta nem aludtam egy jót, folyamatosan aggódom és/vagy ideges vagyok és ebből már rohadtul elegem van. Aztán ki tudja, lehet, hogy úgy járok, mint Annie az Elvált nők klubjában (Mit szedsz?), de az is lehet, hogy jól sül el a dolog.

Íme a januári fogadalmak:

1. Mozogj rendszeresen!
Mostanra fizikális állapotom elérte azistenverjemeg szintet, amikor is két és fél lábemelés után az előbbi szóösszetételt zihálom és csillagokat látok. Ami elég nagy szégyen a régi nagy futásokat tekintve, de attól biztos nem lesz izmom és kisebb seggem ha a múltra gondolok jó erősen. Jelenleg gerincépülésem ott tart, hogy álló helyzetben nem végezhetek semmilyen sportot, helyette lehet ülni vagy feküdni. Így egyetlen épkézláb sport maradt a listán, a spinning.

2. Ne egyél szemetet!
Természetesen nem a szó szoros értelmében vett szemétről van szó, hanem a fogalom modernkori zölden romantikus értelmezését veszem alapul. Szemétnek minősül az, amiről evés előtt és után is pontosan tudom, hogy nem használ, sőt inkább árt a szervezetemnek. Stílusosan persze azt kellett volna megfogadni, hogy ezután egészségesen étkezem és esténként csak zöldsalátát majszolok tökmaggal, de ismerem magam, a sport és a diéta egyszerre nem működne, mert a végén még megölnék valakit a nagy éhség miatt. Egyelőre tehát kerülendő minden ami szintetikus, harmincötször feldolgozott, gyorsétel és így tovább (de például a baconszalonnáról és a vajról soha nem vagyok hajlandó lemondani).

3. Keresd a nyugalmat!
Azt gondolom ez lesz a legnehezebb mind közül, a fent említett okok miatt. Tegnap viszonylag időben lefeküdtem, fáradt is voltam, de amint elérte a fejem a párnát, villámként kezdtek cikázni belül a képtelenebbnél képtelenebb gondolatok, aztán persze egyre idegesebb lettem emiatt, és a végén már majdnem kiabáltam magammal, hogy elég lesz. Agyvérzés. Ráadásul a két szőrös jószág sem volt a segítségemre, egész éjjel randalíroztak. Igazából egyelőre lövésem sincs hol keressem a nyugalmat, talán levendulát kellene szagolnom, de annak sajnos nem érzem az illatát, ha csukott szemmel „meditálok” mindig attól félek, hogy valaki megtámad, plusz természetesen Bogyó azonnal rám telepszik. Ezen sokat kell majd dolgoznom, az biztos.

4. Ha tévézel, csinálj valamit közben!
Mindenféle komolyabb analízis nélkül is nyilvánvaló, hogy a tévézés veszi el a legtöbb időmet, és ez ráadásul holt idő. Viszonylag kevés sorozatot szeretek, de amit szívesen megnézek napi 1,5 órát tesz ki. Így arra jutottam, hogy ha már megy az a nyomorult tévé, akkor kell valami hasznos tevékenység mellé. Az energia havában ez lehet takarítás, főzés, torna, tehát bármi ami hasznossá teszi azt az időt amíg megy a tévé.

5. Takaríts, lomtalaníts, tarts rendet!
Ó igen. Nálunk akkora kosz szokott lenni, hogy az idősebb macskám már akkor is kaparja a parkettát, ha szerinte túl sok porcica van a sarokban (biztos féltékeny). Ezen kívül egy olyan emberrel élek együtt, aki felhalmoz, almol és gyűjtöget. Lószart. Tegnap ráparancsoltam, hogy válogassa ki azokat a könyveket, amik már nem kellenek neki, szinte láttam a fájdalmat az arcán. De nem baj, ígéretem szerint semmi olyat nem dobatok ki vele, ami hasznos, de minden megy a kukába ami „jó lesz még valamire”. E fogadalom égisze alatt sok felesleges és már nem működő vagy nem használt dologtól szeretnék megválni, az ág áldja a vaterát!
 

Sok ember életében eljön az a pont, amikor a dolgok nem igazán fordulhatnak sokkal rosszabbra, hacsak nem üt be a ménkű vagy nem gázol el egy autó. Kívülről nézve az én életem egészen jónak mondható: saját lakásom van, dolgozom, több mint 6 éve együtt vagyok a párommal, tehát elvileg az alapdolgok megvannak. Gyakorlatilag viszont rá kellett döbbennem nem is olyan régen, hogy ez az egész egy szar, és a legdurvább, hogy én teszem/tettem azzá. És mivel 2011 minden szempontból gáz volt, nincs is jobb alkalom rendben tenni az életem, mint 2012. Na ez nem valami hirtelen megfogadott dolog, heteken keresztül agyaltam, olvastam, keresgéltem a megfelelő segédeszközöket, hogy egy olyan egész éves tervet tudjak kidolgozni, amely az életem minden területét lefedi, betartható, de nem nyom agyon.

A választ végül a Boldogságtervben találtam meg. Az év 12 hónapja, 12 témakörre beosztva, havonta 3-4 elhatározás, amelyek konkrétak, mérhetők, ugyanakkor hasznosak és talán esetleg még szórakoztatók is. Így hát elkészítettem saját fogadalomtáblázatomat, szerencsére most még csak a januári adag van benne, de ahogy telnek majd a hónapok egyre több és több sor került a táblázatba.

Emellett kidolgoztam a saját parancsolataimat, igazából a fele parancsolat, a fele meg inkább alapigazság, de nekem így jó és így tetszik. Íme:

Fogadd el, hogy mások is csinálhatnak jól dolgokat!

Nem majd, hanem most!

A zene mindig kéznél van.

A valóság legalább olyan izgalmas, mint a képzelet.

Az étel nem old meg semmit.

Létezik középút.

Nem muszáj mindent tudni.

Nem kell mindenkinek megfelelni!

Minél tovább gondolkozol valamin, annál kevésbé valószínű, hogy megteszed. (a.k.a Ne agyalj!)

Mondd el, ha nem tetszik valami!

Lélegezz!

Az, hogy ki milyen embernek hisz ezek alapján elég érdekes lehet, például az 5-ös elég szerencsétlennek mutat, az utolsó meg talán nevetségesen hangzik, de ez a lista ettől az enyém és senki másé.

Már most is a frász tör ki, de egyelőre ez nagyon pozitív frász. Igyekszem betartani 8-as számú általános igazságomat (máris, pedig még csak alig 16 óra telt el az évből), tehát nem agyalok annyit, csak csinálom, amit kell.

Ami a segítségemre van a Boldogságtervben: a könyv, egy kinyomtatott, lefűzött inspirációs napló Urban:Eve-től, egy háztartás füzet és egy napló, amibe csak úgy írok.

Holnap érkezem január hónap témájával, elöljáróban annyit, hogy fájdalmasnak ígérkezik.

Tavaly ilyenkor tettem az első olyan újévi fogadalmat, amit 66%-ban sikerült betartani. Azt fogadtam meg, hogy minden hónapban elolvasok egy könyvet. Nos, a 12 helyett összesen 8 könyvet sikerült letudni, de ez még mindig nyolccal több, mint ahány könyvet a felnőttek nagyobb hányada elolvasott, ugyanis például egy tavalyi kutatás szerint a felnőtt lakosság fele 2009-ben egyetlen könyvet sem olvasott el és nem hiszem, hogy két év alatt túl sokat változott volna a trend.

A posztom témája most mégsem az olvasás, hanem az újévi fogadalmak. Vajon, miért van az, hogy mindenféle fogadalmakat teszünk és körülbelül január 4-én azzal szembesülünk, hogy bassza meg, idén sem sikerült betartani egyet sem, és mivel már egy-egy alkalmat kihagytunk a konditeremben, vagy megettünk pár tábla csokit, kukába az egésszel, mert semmi értelme.

Szerintem az első és legfontosabb hiba az, hogy a fogadalmak nagyon sokszor tartalmazzák a „soha többé” és/vagy a „minden nap” kifejezéseket. Elvégre ha megfogadjuk, hogy mostantól minden nap tornázunk, de már január 2-án sem jön össze, persze, hogy összeomlik az egész. Pedig ennek nem kellene így lennie. Ha valaki tényleg hisz az újévi fogadalmakban, akkor ne 23:58-kor kitalált képtelen ötletekkel álljon elő az élete megváltoztatását illetően.

Ha szánunk néhány napot, ne adj isten hetet arra, hogy végiggondoljuk, mit szeretünk, mit nem szeretünk, min kellene vagy szeretnénk változtatni, sokkal átgondoltabban tudunk cselekedni és fogadkozni.

Van egy érdekes elmélet (a vonzás törvénye), amely talán választ adhat arra, miért esik kútba a legtöbb fogadalom: e szerint kétféle ember létezik. Az egyik típusnál működik a vonzás törvénye, tehát minél többet gondolsz valamire, minél jobban akarsz valamit, azt bevonzod. Viszont ennek van egy ellentábora is, ide azok tartoznak, akiknél ennek pont az ellenkezője érvényesül, tehát minél többet gondolnak valamire annál kevésbé valószínű, hogy megteszik, vagy hogy megtörténik. Ez azért van, mert az agy a gondolkodást is úgy értelmezi, hogy már elérték, amit szerettek volna, tehát a siker érzése anélkül születik meg, hogy tettek előzték volna meg.

Én mindenképpen az ellentáborba tartozom, a könyves fogadalom talán azért tartott ki, mert nem képzeltem el, mennyivel jobb lesz nekem, ha elolvasok ennyi meg annyi könyvet.

Ha mindenképpen szeretnénk újévi fogadalmat tenni, gondoljuk át milyenek is vagyunk és mi az amit igazán szeretünk. Mert hiába egészséges a hal, ha valaki utálja, nem fog hetente egyszer azt enni. Hiába jó sport a futás, ha valaki nem bírja, nem fog hetente többször lemenni a Margitszigetre. Azt hiszem az a kulcs, hogy ne akarjunk mások lenni. Ha ezt szem előtt tartjuk, talán képesek leszünk reális fogadalmakat tenni.

A magam részéről elég komoly tervekkel vágok neki az új évnek, holnap minden kiderül!

Boldog Új Évet mindenkinek!

Babonák, hiedelmek, régi szokások, amelyeknek természetesen nincs semmi valóságalapjuk, de én például úgy követem őket, mint a kisangyal.

Az óévben, tehát például szilveszter esti vacsorára együnk bármilyen szárnyast (csirkét, pulykát, kacsát, libát), de leginkább csirkét, mert ugye az kapar a legautentikusabban. A hiedelem szerint a szárnyas elkaparja az óév minden rosszaságát, így tiszta lappal kezdhetjük az újévet. Viszont ha a szárnyast újévben esszük, elkaparja a jó szerencsét, sőt a pulyka állítólag még haragot is hoz.

Szintén szilveszter esti menü lehet a hal, hasonló okok miatt, mint amiket fentebb írtam, csak itt a jószág nem kapar, hanem elúszik a régi dolgokkal, hogy legyen hely az újaknak. Viszont, ha az újévben esszük, a hallal együtt a szerencsénk is elúszik. Érdekes módon, Németországban egy régi szokás szerint halpikkelyeket tesznek a zsebükbe az emberek, a pikkelyek jelképezik az „ezüstforintokat”, ettől remélik a gazdagságot. A folyómenti népek kifejezetten szerencsehozónak tartják a halat, de a többség szerint vigyázni kell vele ilyenkor

Mindenképpen készítsünk rétest, mert annak végeláthatatlan nyújtása a jólétet, a gazdagságot „nyújtja meg”.

Az újévi menü legfontosabb alapanyaga a disznóhús. A hiedelem szerint a disznó előrefelé haladva kitúrja a földből a jószerencsét, amit élvezhetünk egész évben. A disznó számos részéből készítenek újévi fogásokat, a legtradicionálisabb a bőrös malacsült, de sok helyen esznek csülköt és kolbászt is.

Az újévi asztalra kerüljön lencséből vagy babból készül étel, ezek szintén a gazdagságot szimbolizálják, ráadásul a lencsétől még szépek is leszünk.

Végül pedig itt van az elengedhetetlen savanyú káposztából készített éjféli leves. Ennek szintén nagy hagyománya van, az emberek ősi idők óta főzik egy igazán bájos hiedelem miatt: tudjátok vannak olyan népek, akik szilveszter éjjelén zabálnak és mellé úgy berúgnak, mint az albán szamár. Így mire eljő az újév, az ő gyenge gyomrukat igencsak megviseli már a sült hús, a majonézes saláta és a töménytelen kevert (ha csak azt isszák azért, ha keverik a jó piákat, azért). Ebből aztán sokszor bizony hányás lesz, ezt én nem tudom, mert még soha nem volt benne részem, de ha az a szegény lány olvassa, aki 2005. január 1-jén egy 6-os villamoson tartózkodott az Oktogonnál, utólag is elnézést kérek. Ezt és a másnapi kínokat megelőzendő főzik a jó háziasszonyok serényen a savanyú levest. Az alapja savanyú káposzta és disznóhús, bőrös csülök, vagy comb, én szívesen teszek bele lencsét is.

Ezúton kívánok mindenkinek jó szerencsét az újévben, most mennem kell malacot, savanyú káposztát és rétestésztát venni.

Worrying is like a rocking chair. It gives you something to do, but it doesn't get you anywhere. (Van Wilder)

A Diéta és Fitnesz magazin legfrissebb számában baromi érdekes cikket találtam. Az aggódás típusait szedi össze és mutatja be különböző jellemzők szerint, valamint megoldást is kínál az aggódás megszüntetésére. Én, mint profi aggódó, aki azon aggódik, hogy nincs min aggódni, gyorsan be is kategorizáltam magam, a cikk szerint általános és újrafeldolgozó aggódó vagyok. Ez aggasztó.

1. Általános aggódó
Ez a típus már azon is aggódni kezd, hogy a pincér össze fogja keverni a rendelést vagy amiatt, hogy nem fog időben, zárás előtt odaérni a bankba. Néha csak azért aggódik, hogy kitöltse éppen felszabadult idejét.

Lábjegyzet: nekik melegen ajánlom a Hogyan legyünk boldogtalanok című könyvet, egymillió okot ad az aggódásra.

2. Az ellenőr
Tudatosan vagy nem, de hisz abban, hogy képes ellenőrzése alatt tartani a világegyetemet a gondolatain keresztül. Úgy véli, ha eléggé aggódik, képes arra, hogy valami jó dolgot tegyen, vagy megakadályozza valami rossznak a bekövetkeztét. Bizonytalan és fél a változástól, de úgy érzi, hogy meg tudja állni a túlzott aggódást.

3. A jós
Azt hiszi, hogy az aggódása egyfajta barométer vagy jel, amely megmutatja a jövőbeni katasztrófát. Ha ez a radar okozza az állandó aggódást, akkor ez valódi veszély jelent.

Lábjegyzet: intuíció és aggódás között nagy a különbség.

4. A filozófus
Ezt a típust már nagyobb, fenyegető kérdések kísértik. „Mi értelme az életnek?” és „Mit jelent mindez?” Úgy érzi anélkül nem lehet elkezdeni a napot, hogy ne töprengjen a világ menetét érintő vízióin. Úgy tűnhet, hogy ezt a nagy gondolkodást értünk, többiekért teszi, de ezzel csak a gondjait növeli.

Lábjegyzet: az ilyen típusú aggódók igen gyakran gyalogolnak bele villanypóznákba az utcán.

5. Az újrafeldolgozó
Hosszasan töpreng a korábbi beszélgetéseken és történéseken, mondhatni a végtelenségig. Azt hiszi, hogy ha visszatér és elegendő időt szán a múltbéli ügyekre, akkor valahogy jobban érzi majd magát. Mintha képtelen lenne leállítani a folyamatos sajnálkozást a történtek miatt.

6. Az univerzális aggódó
Aggódik a bolygó sorsa iránt. megterhelő gondolatokat hordoz a háború, az éhség és sz üvegházhatást okozó gázok kibocsátása témakörében. Úgy érzi, az a kötelessége, hogy ezeket a kérdéseket számon tartsa a gondjai színes palettáján, hogy ennek révén valamilyen módon segítsen javítani a helyzeten.

Lábjegyzet: ez marhaság. Miért akarnék az univerzum dolgain aggódni, mikor a közvetlen környezetemben is elég aggódnivaló van?
 

*A teljes cikk a Diéta & Fitnesz magazin 2012. januári számában jelent meg.


 

Valószínűleg kevés ember van, aki a pulykasültet jobban szereti szendvicsben, mint frissen, ropogósan körettel. Anyu mindig szívszélhűdést kap, amikor azzal a felkiáltással pakoltatok vele több sült húst, hogy bajnok szendvicsnek nagyon jó lesz, mert szerinte vétek ilyesmire pazarolni azt a drága sültet. Ezt nyilvánvalóan csak azért mondja, mert még egyetlen változatot sem kóstolt meg. A bajnok szendvics definíció szerint olyan szendvics, amitől az első falat után úgy érzed, mindent elértél az életben, most már akár meg is halhatsz.

Előre bocsátom, ez most nagyon brutál lett.

Amikor hazajöttünk a szülőktől, zsákunkba került minden jó, például pulykasült és kacsamáj hagymás zsíron, a hűtő pedig olyan kincseket rejtett, mint a mézes magos mustár és a fűszeres holland kecskesajt.

Íme a felépítés:

kifli – hagymás kacsazsír, májdarabokkal – pulykasült – majonéz – fűszeres kecskesajt – mézes magos mustár – kaliforniai paprika

Ma reggelire is ilyet ettem, előző este készítettem, ha áll egy kicsit talán még jobb is lesz az íze, ha ez egyáltalán lehetséges. A párom szerint ez annyira jó, hogy újságban kellene mutogatni.

Megsúgom, tegnap reggelire csináltam olyat, aminek az alapja kolbászzsírba mártott kifli volt, rajta a sült kolbász, kecskesajt és magos mustár. Arról sajnos nincs fénykép.
 

Szerintem senkinek nem kell bemutatnom az érzést: a gyomor feszül, azonnal elalszunk kaja után és az éhséget még hírből sem ismerjük, ideális esetben nagyjából 60 órája. Jelen esetben azok a szerencsések, akiknek holnap dolgozni kell menni, mert így legalább nem tudják stikában tovább dézsmálni a bejgli készletet.

No, de mit tehetünk, ha már nem bírjuk tovább a kiképzést, és félő, hogy hamarosan az összes belső szervünk helyét elfoglalja a gyomrunk?

1. Az utolsó obligát étkezés (családi- vagy rokonlátogatás, barátok, ilyesmi) után várjuk meg, míg éhesek leszünk. Úgy igazán. Nagyon felemelő érzés tud lenni.

2. Igyunk. Nem, nem alkoholt, igen a forralt bor is az. Igyunk vizet. Személy szerint ilyenkor a szénsavas vagy enyhén savas változatot szeretem, mert megmozgatja a gyomrot, míg a sima víz inkább csak eltelít és gyomorfájást okoz.

3. Együnk gyümölcsöt. A karácsonyhoz szerencsére hozzátartozik a narancs, a banán, a mandarin (tudjátok, amit mindig eldobunk a karácsonyi kosárból, hogy könnyebben hozzájussunk a csokoládéhoz). Na most, a francia saláta amiben alma van, vagy a túrótorta, aminek a tetejét gyümölcsszeletekkel díszítették nem igazán ideális ehhez a programhoz. Néhány lédús narancs vagy mandarin, mondjuk holnap délelőtt és a gyomor hálás lesz, higgyétek el.

4. Recyclingoljuk a megmaradt karácsonyi kaját. A sült hús például remek saláta-feltét lehet, a húslevesbe való főtt hús megsütve, kevés natúr fűszerkeverékkel szintén kiváló, főleg ha némi jó minőségű sajtot is kínálunk hozzá.

5. Hanyagoljuk a puffasztó zöldségeket. A húsleveshez jár kelkáposzta, karalábé, karfiol, ezeket az első napi ebéd után hagyjuk az új évre (mármint ne készítsünk a két ünnep között ilyen ételeket), ahogy szilveszterig kerüljük a lencsét és a többi hüvelyest is.

6. Sétáljunk. Mindegy, hogy csak egy-két megállót a munkába, vagy pár kört a ház körül, szüksége van a szervezetnek a mozgásra, főleg ennyi kaja után. Az emésztőrendszernek a maratoni evés rendkívül megterhelő, megérdemli a kimenőt, még ha az csak fél óra is.

Engem duplán sújt ez az egész, mert az alap túlevés mellett, nagyon hamar fájni kezd a hátam, ha sokat eszem. Valószínűleg azért, mert összegörnyedve ülök az asztalnál és még kevesebb helye van a gyomromnak. Ezért kvázi december 24. ebéd óta fáj a hátam. Remélem hamarosan elmúlik, addig is már előkészítettem a gyümölcskosarat, amit holnap beviszek a munkahelyemre.

Ezek helyett:

Inkább ezek:

Kreatív Petra barátnőm a kézzel készített ajándékok nagymestere. Sütőjében sokkal többször készül bögre mint rakott krumpli, és számára nincs lehetetlen ha mintákról van szó. Most a varrás területén is kipróbálta magát, filcből készített karácsonyfadíszeket.

A díszek levendulapárnával megtöltve szekrényillatosítónak is nagyon jók. Ha valaki szeretne esetleg ilyet, írjon kommentbe. Petra a Meska webáruházban más kézzel készített tárgyakkal is jelen van, itt találjátok a linket:

http://meska.hu/Shop/index/8032

Végre valahára elkezdett havazni, remélem meg is marad egy darabig, a macskák nagyon szeretik nézni az ablakból, szoktam is nekik bevinni a lakásba egy keveset, hogy tudják milyen borzasztó lenne kint pengetni ilyen időben.

A havat imádom, akár városban, akár síterepen vagyunk, szeretek benne hemperegni, szeretek hóembert építeni, szánkózni és síelni. Viszont van egy dolog ami kihoz a sodromból: az esernyő hóesésben.

Az esernyő önmagában is kiborít, szerintem az emberi önzőség legékesebb bizonyítéka, de ebbe most ne menjünk bele. Mégis milyen megfontolásból használnak az emberek hóban esernyőt? Az isten áldja meg, hát hó évente nagyon maximum két-három hónapig esik, akkor se folyamatosan. Értem én, hogy víz, de azért ez nem eső, nem tesz kárt senki hajában vagy kabátjában (szerintem az eső sem, de ez most mindegy).

Amit imádok ilyenkor:

♥ hóembert építeni: egyszer építettünk otthon egy két méter magasat, volt kalapja, sálja, orra, gombjai meg minden, és reggelre ellopták; azóta sem tudjuk, hogyan tudták egyáltalán megmozdítani és azt sem hogy valaki miért lop el egy hóembert

♥ meghemperegni a hóban: emlékszem a suliban, mennyire jó volt amikor a fiúk megkergették a lányokat, aztán meghempergették őket a hóban, engem persze sosem, de utána lett saját különbejáratú emberem, aki minden évben meghemperget

♥ kacsa módra egyensúlyozni a lefagyott havon (és akkorát esni mint az ólajtó)

♥ megrázni egy havas fenyő ágát, amikor valaki alatta áll

♥ nézni, ahogy a macskák finnyásan rázzák a lábukat miután hóba léptek

♥ nézni, ahogy a kutyák meghemperegnek és játszanak a hóban

♥ Jézuskát (angyalkát) csinálni

♥ szauna után nem vízzel zuhanyozni, hanem hóba feküdni (kisebb szívroham, de megéri)

♥ futni az első hóesésben

♥ autóval elakadni a hóban (a kellemetlenségektől eltekintve igenis jó, és igen, toltam már autót félméteres hóban, ráadásul nyári gumi volt az autón)

♥ a hó ropogása

A filléres ajándékok után következzen egy igazi jó könyv, ami a tavalyi ajándéklistámon szerepelt és amit meg is kaptam kedves családomtól. Azóta egyszer olvastam el és folyamatosan beleolvasgatok attól függően melyik fejezetnek veszem éppen hasznát.

A szerző, Gretchen Rubin úgy akart boldogabb lenni, hogy nem jár terápiára, nem utazza körbe a világot és nem vonul teljes száműzetésbe egy buddhista templomba. Ehhez készített egy egyéves tervet, amely során a hónapokat egy-egy téma köré építette fel. Ilyen téma volt az energia, a házasság, az anyaság, a barátság, a munka, stb. Minden hónapra meghatározott magának három irányelvet és azokat próbálta betartani úgy, hogy közben a saját 12 parancsolatának is megfeleljen.

 „Egy év története, amikor megpróbáltam reggelenként énekelni, rendet tartani a szekrényemben, okosan vitatkozni, Arisztotelészt olvasni, és általában véve többet bolondozni.”

A könyv olvasmányos, szórakoztató és nagyon sokat lehet belőle tanulni. Mintegy kínálja magát az ötlet, hogy az olvasó is belekezdjen egy boldogságtervbe. Mivel a szerző blogot is indított az egyéves program során, minden feljegyzés és tanács megtalálható az interneten is, tehát ha valóban késztetést érzünk egy boldogságtervre, az útmutató adott hozzá.

Ha mi vesszük ajándékba, figyeljünk, hogy az ajándékozott kellően nyitott személyiség legyen. máskülönben lehet, hogy hozzánk vágják a könyvet azzal a felkiáltással, hogy „te csak ne mondd meg nekem, hogy hogyan legyek boldog!”.

Ha valaki kedvet kap a saját boldogságtervéhez, itt találja az útmutatót:

http://www.happiness-project.com/

http://happinessprojecttoolbox.com/


 

Az előző poszt egyik kommentelője juttatta eszembe, hogy kizárólag olyan ötleteket soroltam fel, amikhez számítógépes affinitás és hozzáférés szükséges. Most olyan ajándékötletek következnek, melyek a konyhában készülnek. Továbbra is filléresek.

1. Habcsók karácsonyfadísz

Készítsünk jó kemény habot, tojásfehérjéből és porcukorból, a hab keménységét a cukor mennyisége határozza meg, majd tegyünk sütőpapírral bélelt tepsire karácsonyi sütiformákat. Ezeket töltsük ki a habbal, majd utána óvatosan vegyük le a formákat (a massza nem folyik szét, ha jó kemény). Jó meleg sütőben 10-15 perc alatt szárítsuk ki a habcsók-formákat. Kakaóporral és ételfestékkel színes figurákat is készíthetünk. Ezt megenni nem lehet, mert bazi kemény és porózus lesz, de dísznek kiváló. (Macskások ne tegyék alsó ágakra ezeket a díszeket, mert valószínűleg elhordják a szőrösök.)

2. Fűszerolaj

Hobbiboltban lehet kapni nagyon helyes dugós vagy csatos üvegeket (4-500 Ft). Ezeket megfelelően sterilizálni kell, máskülönben a házi készítésű fűszeres olaj zavaros lesz és/vagy megavasodik egy idő után. Szerezzünk be friss rozmaringot, kakukkfüvet (ezeket 5-10 szálra árulják a piacon, nem kell töveset venni), pár gerezd fokhagymát, esetleg egész chilipaprikát, ezeket alaposan mossuk meg, majd tegyük ízlés szerint a teljesen száraz, csírátlanított üvegbe, végül öntsük fel jó minőségű olívaolajjal.

3. Mézeskalácsforma

Képtelen vagyok fogyasztásra alkalmas mézeskalácsot sütni, ami azért jó hír, mert az ilyen tésztából remekül lehet különböző dísztárgyakat készíteni. Tavaly például készítettünk a párommal egy 1 méter hosszú platós kamiont apukámnak ajándékba. Három adag tészta, papíros-vonalzós tervezés és jó sok cukormáz kellett hozzá, de megérte, mert nagyon egyedi lett, még visszapillantót is csináltunk hozzá.

4. Házi bőrradír

Keverjünk össze 2 egység barnacukrot, 2 egység olívaolajat, 1 egység mézet és 1 egység zabkorpát. A masszát töltsük csinos (tiszta) tégelyekbe és kész is a házi radír. Hátránya, hogy néhány napig, maximum egy hétig használható fel.

5. Ízesített cukor

Vegyünk egy vagy több fémdobozt, töltsük meg őket cukorral. Az egyikbe tegyünk megmaradt vaníliarudat (aminek a belseje már nincs meg, csak a felhasított rúd), a másikba pedig lehámozott citrom- vagy narancshéjat.